Tanulmányok Pápa város történetéből

Fennmaradtak a gimnázium és a reáliskola közötti különbségek is, főként a társadalmi
szemléletben, annak ellenére, hogy a reáliskolában is lehetővé tették a latin tanulását, a
gimnáziumban pedig 1890-től a görög nyelv helyett a tanulók az úgynevezett görögpótló
tárgyakat választhatták.
A kormányzat az 1924. évi középiskolai törvénnyel 1883 óta először szabályozta átfogóan a
középiskolai oktatást. Megszüntette a humán gimnázium egyeduralmát, s a centralizáció
fokozásával egyidejűleg nagy erőfeszítéseket tett az új középiskola-típus, a reálgimnáziumok
létrehozására. Klebelsberg Kunó felkereste a dunántúli egyházkerület püspökét is, és arról
érdeklődött, hogy párhuzamos osztályok megszervezésével nem lehetne-e a gimnázium
mindkét típusát működtetni a pápai főgimnáziumban. Ennek a lehetőségét nem vetették el
véglegesen, de csupán arra tettek ígéretet, hogy a felsőbb osztályokat „bifurkálják”. Az iskola
így a hagyományos humán jellegű maradt. A Horthy-korszak első középiskolai törvénye, az
1924:11. tc. a korábbi két középiskola-típus - a gimnázium és reáliskola - mellett az úgynevezett
görögpótlós gimnáziumból reálgimnáziumot szervezett, amelyben nagyobb teret kaptak a
modern nyelvek. Az így kialakított három középiskola-típus mindegyike jogosított felsőbb
tanulmányok végzésére. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter kísérletei a középiskola modernizálására,
differenciálására, korábbi struktúrájának átalakítására így alig-alig jártak számottevő
eredménnyel. A vártnál nagyobb akadályokba ütköztek. Az 1924:11. tc. mindössze húsz
paragrafust tartalmaz. A törvény miniszteri indokolása is megállapítja, hogy az nem jelent
„középiskoláink szervezetére nézve egészen új irányt”. Meghatározta a gimnázium, a
reálgimnázium és a reáliskola rendes tárgyait, továbbá a vizsgák, az érettségi rendjét, az
osztálylétszámot stb.
A Gömbös-kormány kultuszminisztere, Hóman Bálint azután újra elővette a középiskola
reformjának ügyét. Arra hivatkozott, hogy az 1924. évi törvény óta már számos rendelet
módosította azt, csökkent ezáltal az egyes iskolatípusok közötti különbség. A differenciált
középiskola - érvelt tovább Hóman - nem szolgálja kellőképpen az „egységes nemzeti
közszellemet”, kevés benne a nemzeti jellegű ismeretanyag. S miként a politikában, úgy az
oktatás terén is erősíteni kell a centralizációt.
Az 1934:11. tc. - Gömbös Nemzeti Munkatervének részeként - egységesítette a középiskolát.
4. paragrafusa kimondotta: „A magyar középiskola neve: gimnázium.” A latin mellett
visszaállította a görög nyelvet, bár tanítása alól az iskolafenntartó felmentést adhatott. A
német nyelv mellett pedig a második élő idegen nyelv a francia, angol vagy az olasz lehetett.
A tanítás középpontjába azonban a nemzeti tárgyak kerültek.
1938-ban új középiskolai törvény született. Első paragrafusa értelmében: „A középiskolának
három faja van: 1. az 1934:11. törvénycikkben szabályozott elméleti irányú gimnázium, 2. a
gyakorlati irányú liceum, 3. a gazdasági középiskola.” Így a mezőgazdasági és ipariskolát
középiskolává minősítette a törvény. Napirendre került ezzel a gyakorlati életre való közvetlen
felkészítés gondolata. De elfogadtatásában szerepet játszott az állástalan diplomások számának
csökkentésére irányuló törekvés és a polgári iskola zsákutca jellegének megszüntetése
is. A gyakorlati jellegű középiskolákba ugyanis az alsó négy gimnázium vagy a négy polgári
elvégzésén át vezetett az út. Az itt végzettek érettségit tehettek. Azután elhelyezkedhettek
valamiféle gazdasági, gyakorlati pályán vagy tovább tanulhattak, de csak a szakjuknak megfelelő
egyetemen vagy főiskolán. Ez a törvény az előzőeknél határozottabban megkövetelte a
líceumokban és a gazdasági középiskolákban a fiúk és lányok elkülönítését. Nemcsak külön
igazgatásukat, hanem azt is előírta, hogy külön épületben kell elhelyezni őket. 35. paragrafusa
szerint a gimnáziummal együtt működő gazdasági középiskola igazgatói tisztét a gimnázium
igazgatója is betöltheti. Már a miniszteri indoklás ösztönözte az iskolafenntartókat a
269