Tanulmányok Pápa város történetéből

paragrafusa kimondta: „Középiskolák alatt ezen törvényben a gimnáziumok és reáliskolák
értendők. A gimnáziumnak és reáliskolának az a feladata, hogy az ifjúságot magasabb
műveltséghez juttassa és a felsőbb tudományos képzésre előkészítse. A gimnázium e feladatot
a minden irányú humanisticus, főleg az ó-classicai tanulmányok segélyével, a reáliskola pedig
főleg a modern nyelvek, a mennyiségtan és természettudományok tanítása által oldja meg.”
Mindkét iskolatípus 8 osztályúvá vált, érettségit adott, formailag azonos jogállású volt, a
reáliskolát végzettek azonban a tudományegyetemeken, jogakadémiákon nem folytathatták
tanulmányaikat. Emiatt a gimnáziumok túlsúlya a dualizmus egész korszakában fennmaradt.
A felekezeti tanintézetek tanterveire, tankönyveire vonatkozóan a már jelzett kompromisszumos
rendelkezéseket rögzítette. 8. paragrafusa többek között a következőket tartalmazta: „A
felekezetek által fenntartott tanintézeteknél a tantárgyakban az egész tanfolyam alatt elérendő
végcélt és a tanítandó ismeretek mértékét, a tanrendszert, tantervet és a tankönyveket az illető
felekezeti főhatóság állapítja meg és azt esetről esetre a vallás- és közoktatásügyi miniszternek
bejelenti: a megállapított mérték azonban nem lehet kisebb, mint az, amely a közoktatásügyi
miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló intézetekben alkalmazva van, és az
illető intézetekre nézve csak a minimumot határozza meg.” Előírta a kötelező tárgyakat, ezen
belül a hit- és erkölcstannal kapcsolatosan kimondotta, hogy az egyes felekezetekhez tartozók
tanításáról saját egyházi hatóságuk intézkedik. A törvény rögzítette az iskolák tanulmányi
rendjét, a heti óraszámokat, az alsó osztályokban a rendes tantárgyak esetében 26-ban, a
felsőkben 28-ban maximálta. A törvény 17. paragrafusa szerint: „A középiskolák egy-egy
osztályában 60 tanulónál több rendszerint nem lehet.” Részletesen szabályozta az érettségi
vizsga rendjét is. A felekezeti iskolákban az elnöki tisztet eszerint az illetékes egyházi
főhatóság képviselője tölti be, a miniszter által kiküldött kormányképviselőt „semmiféle
rendelkezési jog nem illeti.” A törvény kimondotta az állam főfelügyeleti jogát valamennyi
középiskolára nézve; ezt közvetlenül a tankerületi főigazgatók gyakorolták. Részletesen
taglalta az államsegély eseteit, méreteit és konzekvenciáit is. Az államsegélyből fizetett
tanárok kinevezési jogát magának tartotta fenn. Ebből következett azután az a furcsa
gyakorlat, hogy a tanárok egy részét az „iskola fenntartó”, másik részét a miniszter nevezte ki.
Az államsegélyt igénybe vevő hitfelekezeti iskolák vagyoni ügyeit, gazdálkodását az illetékes
állami hatóságok folyamatosan ellenőrizhették. A törvénynek végül fontos fejezete foglalkozott
a középiskolai tanárok képesítésével. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ebből a
célból az egyetemeken egy-egy bizottságot szervezett. A képesítő vizsgára bocsátás feltételéül
- egyes kivételes esetektől eltekintve - az érettségit és a 4 éves egyetemi képzést szabta. Tanári
oklevelet pedig csak az kaphatott, aki szaktárgyai mellett ismerte a „magyar irodalmat s annak
történelmét, különös tekintettel a magyar nemzet művelődéstörténetére, a nevelés és
oktatástant s ezek történelmét, a szorosan vett bölcsészeti tárgyakból legalább logikát,
psychologiát és bölcsészet történelmét”.
Az 1879-es tanterv s az utasítás, továbbá az 1883:30. tc. a dualizmus folyamán alapvetően
megszabta a középiskolai oktatás tartalmát és formáit. Lényeges változást e téren az 1899-ben
kiadott tanterv és az 1903-ban megjelent utasítás sem tartalmazott. Inkább még tovább
erősítette a korábbi tanterv nyelvi-történelmi beállítottságát, hiszen tovább növelte e tárgyak
óraszámának arányát a természettudományos tárgyakkal szemben. Ez az arány 3:1-re alakult.
Csökkent a földrajz, természettan, matematika, geometria óraszáma. Figyelmen kívül hagyta
ezáltal azt a nagy természettudományos és ipari fejlődést, ami a 19. század utolsó évtizedeiben
bekövetkezett.
268