Tanulmányok Pápa város történetéből

kolostort) megerősítettek, ami egyáltalán megerősíthető volt, 18 a középkori várral rendelkező
Pápa természetesen nem maradhatott ki a sorból.
Sőt egy ideig úgy tűnt, hogy nagy jövő vár rá a kiépülőben levő magyar katonai igazgatásban
is. Miután az addigi egy országos főkapitány nem volt elegendő a hatalmas területen szétszórt
véderő összefogására és irányítására, az 1547. évi országgyűlés egy másik - dunántúli -
főkapitány kinevezéséről határozott (20.tc.), s székhelyéül Kanizsát, Pápát vagy Szigetvárt
ajánlotta. S az első főkapitány, Nádasdy Tamás valóban gyakorta megfordult Pápán. Végül is
azonban nem Pápa, hanem Győr lett a hosszabb fejlődés eredményeként kialakult északdunántúli
főkapitányság „székhelye”. 19 Pápa azonban egészen a török kiűzéséig megmaradt a
dunántúli hódoltsággal szembeni második védővonal fontos központjának; kapitánya a 16.
században a „kerületi főkapitány” („supremus capitaneus”, „Kreishauptmann”) címet
viselte. 20
Jelen ismereteink szerint a törökök először az 1543. évi szultáni hadjárat idején, Székesfehérvár
bevétele (szeptember 3.) után kísérleteztek Pápánál. Mivel a védelem irányítójának,
Martonfalvai Imrének tollából érzékletes leírás maradt róla, ez a - végül is jelentéktelennek
bizonyult - epizód, sok más fontosabb helyett, nagy visszhangra talált a szakirodalomban. 21
„Az után Fejérvárról a szultán Ulomán béköt sok tatárral, törökkel Pápára mireánk választá...,
ami kevesen voltonk, harcolót bocsátánk ki ellenek; semmit hátra el nem hattonk tisztességönkbe,
úgy cseleköttünk mint jámborok, oltalmaztok az mi kegyelmes asszonyonk [= Török
Bálint né Pemflinger Kata] városát mind levéssel, s mind kopjákkal elannyira, hogy egy sem
vesze közölenk Isten kegyelmességéből. Látá Uloman bék, hogy semmit nem árthat nekönk;
elmene az váras mellett nagy szégyenyére, de azért az Kemenös alját elraboltatta Ulomán bék,
ki lén az egész földnek nagy romlására...” 22 Miként a fenti sorokból világosan kitűnik, szó
sem volt itt rendszeres ostromról; Ulema bég török és tatár portyázói éppen csak útba ejtették
Pápát, hogy ellenállásba ütközvén sietve odébbálljanak.
Csak nagy „jóindulattal” minősíthetjük ostromnak Velicsán fehérvári bég 1555. évi éjjeli
támadását is, amely október utolsó napjaira tehető. Török Ferenc főkapitány jó előre értesült a
készülődő támadásról 23 , s így még idejében be tudta rendelni tapasztalt szolgáját,
Martonfalvai Imre deákot acsádi (Veszprém m.) birtokáról.
Bár az utóbbi részletes leírása szerint Velicsán gyalogos és lovas hada tizede sem volt az
1543-ban elűzött Ulemáénak, az éjfél körülre időzített roham mégis meglepte a védőket. A
támadóknak többhelyütt sikerült bevágniuk a palánkot, s Török és Martonfalvai csak nagy
nehezen tudott lelket önteni a megzavarodott magyar és német katonákba. „Úgy jövének
velönk az vágásra, kezdék az kopjákkal lehánni az tereket mind az palánkról, s mind az
töréstől; akkort láttam az lanzknecht kopjának használatos voltát. Úgy tágéták el az németek
az ő vártájokról; onnét az bástyára és az mellette való palánkra oszla az terek. Az puskások
onnét is elverék, látták, hogy semmit nem árthatnak, azután nem merének késni, nagy
károkkal, szégyenekre elpironganak, sok lajtorjákat és holtestöket az váras árokjába hagyának,
kiket el nem vihetének velök.” 24 Bár Velicsán bég már 1552-ben kijelentette, hogy „vagy feje
elvész Pápa alatt, avagy e télen benne akar telelni” 25 , aligha remélhette, hogy kicsiny serege
egyetlen rohammal beveszi az erősséget; vállalkozása inkább erőfelmérő vagy figyelemelterelő
(diverziós) célzatú lehetett. 26
Jóllehet Veszprém török kézre kerülésével (1552-1566) 27 egy időre jószerivel karnyújtásnyira
kerültek hozzá, a század további évtizedeiben jelen ismereteink szerint a helyi török erők nem
próbálkoztak Pápa megszerzésével. (Ugyanakkor környékét a székesfehérvári szandzsák
részének tekintették - ez bevett szokásuk volt 28 ; a szandzsák 1563/5. évi török állami adóösszeírásában
ott szerepel a „pápai náhije” 29 falujának, valamint időleges török hűbérbirto-
79