Tanulmányok Pápa város történetéből

mellett német nyelvet, mennyiségtant, biztosítási, takarékpénztári, könyvviteli tárgyakat,
továbbá földrajzot, statisztikát, természetrajzot, jogi alapismereteket tanítottak. Pápán a
századfordulón három - katolikus, református és állami - polgári leányiskolában folyt a
tanítás. 1897-re épült fel a Kollégium új épülete, a Petőfi tér és a Jókai utca sarkán. Majd
megindult az oktatás a katolikus és a református tanítónőképzőkben, valamint az állami
tanítóképzőben a Jókai utca végén, a vásártér mellett. A katolikus tanítónőképző 1902-ben,
majd a református - a Nátus - nyitotta meg kapuit a diákság előtt.
Még előbb, 1893-ban megkezdődött a gyakorlati képzés, a tanítás a két éves földműves
iskolában ugyancsak a város külső részében, a Veszprémi úton. Az iskola alapítványokból
épült fel, míg a kísérleti gazdálkodáshoz szükséges 165 katasztrális földterületet a város
adományozta számára. Az iskola - amelynek 30 növendéke bentlakó volt - elméleti, valamint
a modern gazdálkodáshoz szükséges gyakorlati ismereteket és gyakorlatot biztosított.
Tantárgyai között találhatjuk például a magyar nyelvtant, számtant, földrajzot, növénytermesztést,
szőlőművelést, méhészetet, állattenyésztést.
Eötvös utódai, haladó eszméinek követői elsősorban már nem a népiskolai törvény végrehajtását,
hanem a modern polgári igényeknek megfelelő közép- és felsőoktatás reformját
tekintették legfontosabb feladatuknak.
A kormányzat feltűnően szigorú kritériumokat szabott a jogászképzéssel, a feltűnően
nagyszámú jogakadémia működésével szemben. Előírta az oktatandó tárgyakat, a tanárok
létszámát és képzettségét, s megvonta a vizsgáztatás jogát azoktól a jogakadémiáktól, amelyek
a számukra megszabott feltételeket nem teljesítették. Az iskolafenntartó Dunántúli Református
Egyházkerület több kísérletet, erőfeszítést tett jogakadémiája megmentése érdekében. A
növekvő követelményeknek azonban nem tudott eleget tenni, s a pápai jogakadémia 1885-ben
megszűnt.
A középiskolában a kiegyezés után egy ideig még Leo Thun Entwurf-ja szerint folyt az
oktatás. Eötvös elképzelése nyomán Kármán Mór folytatta az új középiskola koncepciójának
és részletes tervének kidolgozását. Mindenekelőtt arra törekedett, hogy a középiskolák szinte
áttekinthetetlen szövevényét szervezetileg meghatározott rendbe szedje, biztosítsa bennük a
polgári fejlődés érdekeit az egységes tantervi minimumok és a felügyelet által. Mivel a gimnáziumok
többsége az egyházak kezében volt, vállalt feladata rendkívül nehéznek bizonyult. Az
egyházak és az állam azonban a kompromisszumot kereste. A kormányzat így 1879-ben
kiadta gimnáziumi tantervét, majd az első középiskolai tantervi utasítást. A középiskolai
törvény parlamenti elfogadására 1883-ban került sor. A tanterv és az utasítás jórészt a hegeli
filozófián és Herbert pedagógiai, pszichológiai nézetein nevelkedő, a humán műveltséget
előtérbe állító, a nemzetit az egyetemessel összekötő Kármán Mór nevéhez fűződik. Fináczy
Ernő így ír róla: „E tantervben nincs semmi, amit elméleti alapon ne lehetne megokolni. Az
anyag kiválasztása és szervezése, az egymásutániság és az egymásmellettiség elvi követelményeinek
állandó figyelembe vétele, a magyar nyelvi és irodalmi oktatásnak vezető szerephez
juttatása, a kitűnő olvasmányi anyagnak mintegy felfedezése és tantervbe állítása (Arany
János, Kemény Zsigmond stb.), a magyar és idegen nyelvű (német, latin, görög) oktatás
egymásra vonatkoztatása, a természettudományi anyagnak racionális menetben való felépítése
oly vívmányok, melyek Magyarországon ebben a tantervben s a vele együtt kibocsátott
utasításokban valósulnak meg először teljes mértékben.”
A középiskolai törvény végül is előírta a nyolc osztályos gimnázium kiépítését, megkövetelte
a rendes tanárok fokozatos alkalmazását, megfelelő számú osztálytermek, szertárak,
gyűjtemények, tanári, igazgatói szobák kialakítását. Az állam ugyanakkor állam-segélyt ígért
az egyházi iskolák számára. Ez a középiskolai alaptörvény 1924-ig érvényben maradt. 1.
267