Tanulmányok Pápa város történetéből

észre, hogy már-már utolérték. Erre hirtelen visszarántotta a lovát, és a mellette szinte elrepülő
franciát „egy alkalmas csapással maga előtt küldte a másvilágra.” 23 A helyi emlékezet őrizte
meg annak a cigánynak a történetét is, aki lelőtte a francia sereget vezető generálist. A cigány
baka a borsosgyőri kapu kőhídját körülvevő bodzabokrok közé rejtőzött. Innen lőtte le a
törökmuzsikával lassan vonuló francia csapatot vezető generálist a lováról. Az őt mindenütt
kutató franciák elől a szűk híd alá menekült. Mivel nem találtak rá, a franciák parancsot adtak
ki a városi tanácsnak, hogy rövid időn belül állítsák elő, különben felgyújtják a várost. A
keresés nem vezetett ugyan eredményre, mégis elkerülték a tűzvészt a pápaiak. Helyette két
órán át tartó szabad rablás következett: „A győzedelmes ellenség... dúlt-rabolt, ahol mit
lehetett.” A baka a híd alatt rejtőzött két napig és három éjjel étlen-szomjan. A harmadik
éjszakán egy hatalmas záporeső öntötte ki menedékhelyéről. Az esővíz hátán elúszott messze
túl a városon. Amint partot ért, gyalogosan indult az ezredéhez Győrbe. Vitéz tettéért Pápán
később kitüntették és megjutalmazták. A cigány bakával a háború után gyakran találkozhattak
a pápaiak. Utcáról utcára botorkált „borból hatalmasan bekapva, utcahosszat szokta kiáltozni
a gyerekeknek, hogy ő azon vitéz, ki a francia generálist lelőtte lováról, mutatván vörös
hajtókás invalidus kabátja mellén csillogó érdempénzét...” 24
Az 1848-49. évi polgári forradalom és szabadságharc idejéből eredeztetik a napjainkban is
népszerű nótát: „Söprik a pápai utcát...” A magyar honvédek énekelték a városon áthaladva.
Kmetty csapatának nótázásáról jegyezték fel: „És hangzott az már a városon kívül és a győri
úttól, keresztül a piacon, s kifelé a veszprémi úton át, mert Tapolcafő alá vonultak. És mind
halkabban-halkabban hangzott a dal, amint a várostól távolodtak, még vissza-vissza vágott
némelyik magasabban járó sora, hogy: „Mit kérdi azt a kapitány, Megyek a szeretőm után”, s
azután egészen elnyelte a hangot a távolság.” Tudjuk, Kmetty honvédei a nótában a
városnevet aszerint változtatták, ahol éppen átvonultak, mégis a dal a későbbiekben Pápát
tette híressé országszerte, állandósult benne a város neve. Vajon azok, akiknek az ajkán ma
felcsendül ez a nóta, hallottak-e egyáltalán arról, hogy milyen nevezetes korban, kik által verte
fel dallama először Pápa csendjét?!” 25
De hagyjuk a háborúkat, harcokat! Inkább idézzük a város életének különleges ünnepeit, a
vásárok színes forgatagát, nagy elevenségét, messzire elhangzó zaját, csábító zsongását. Pápa
szinte a kialakulásától magához vonzotta híres vásáraira a messzi vidékek lakóit is. Vonzása
nem véletlen. A településföldrajz és néprajz bizonyították, hogy a legjelentősebb vásárhelyek
ott létesültek, ahol két ellentétes táj találkozik egymással, úgynevezett peremterületen. 26 Pápa
a Bakony-hegység és a Kisalföld találkozásánál fekszik, a Pápai-síkság középső részén. Több,
más-más földrajzi helyzetű, gazdasági, társadalmi és kulturális strukturálódású táj veszi körül:
a Marcalmellék, a Sokoróalja, a Bakonyalja és a Somlóvidék. Kapcsolatai azonban távolabbi
tájakra, a Bakonyra, Kemeneshátra és a Rábaközre is kiterjedtek, sőt Sopronból is felkeresték
országos vásárait. 27 A vásárhely keletkezéséhez járultak a várost hat irányból átszelő utak. Itt
futnak egybe, keresztezik egymást hosszú évszázadok óta, élénk átmenőforgalmat adva a
városnak, színesítve mindennapi életét.
Pápa piactere az általános európai gyakorlatnak megfelelően a 15. század utolsó évtizedeire
kiépülő kővár előtt alakult ki. Közepe táján állt a Szt. István vértanúról elnevezett városi
plébániatemplom. 28 A település szíve, a későbbi Fő tér egyben egyházi városközpont is volt.
A 18. században a barokk remekeként újjáépült templom, a pápaiak „öregtemploma”
mindenkor a fenség érzetét keltette a vásározókban, hatalmas arányaival mintegy rájuk
telepedett. Nagyharangjának messzire elszálló hangja pedig a vallásos élet mindennapi
törvényeire fegyelmeztette a vásárok, hetipiacok sokadalmát, kis időre csitította azok máskor
oly természetes emberhang-sűrűjét, különös zajait.
350