Tanulmányok Pápa város történetéből

endszer. 1932 szeptemberében megtörtént az új református templom alapkőletétele is a
Széchenyi téren. A templomszentelésre hívó harangok 1941 őszén kondultak meg.
Az 1930-as évek második felében a háborús konjunktúra hatására bővültek a munkalehetőségek,
főként a gyárak termelési kapacitásának növekedése és a repülőtéri építkezések
révén.
A városok jogállása Magyarországon a polgári korban
1848-ban a polgári átalakulás eredményeként nőtt a városok önállósága a feudális - rendi
jegyek számos formáját még tovább őrző megyerendszerrel szemben. A megyei hatóság
ideiglenes gyakorlatáról szóló 1848. évi 16. tc. hangsúlyozta ugyan a megyei szervezet
átalakításának szükségességét a népképviseleti elv alapján, az átfogó törvény megalkotását
azonban a „legközelebbi országgyűlés” hatáskörébe utalta. Ez az átalakítás azonban jócskán
elhúzódott, a kiegyezést követő időszakba nyúlt. Ezért is feltűnő az 1848. 22. tc., amely a
szabad királyi városokat önálló köztörvényhatósággá nyilvánította, s hangsúlyozta függetlenségüket
minden más törvényhatóságtól. A szabad királyi városok persze sem hagyományaikat,
sem területüket, illetve népességarányukat tekintve nem voltak azonosak. Kiváltságaik szerint
ugyancsak sokszínűek voltak. Közöttük kis lélekszámú településeket is találunk, főleg a
peremvidékeken, a Székelyföldön, a Partiumban, a Felvidéken és Nyugat-Magyarországon. A
szóban forgó törvény kizárólag lakosságuk nagysága szerint három kategóriába sorolta őket. A
12 ezernél kisebb lélekszámú településeket kisvárosnak, a 12 ezertől 30 ezer lakosú városokat
közép-, és végül a 30 ezernél több lakost magába foglaló szabad királyi városokat
nagyvárosoknak minősítette. A törvény meghatározta a tisztújítás általános szabályait,
kimondotta a három várostípusban az azonos és az eltérő szavazati jog feltételeit, és előírta a
képviselőtestületek tagjainak a létszámát. A kisvárosokban legalább 30, a középvárosokban
82, a nagyvárosokban 157 tagban határozta azt meg. Utalt a közgyűlés és a tanács
működésének irányaira és tartalmára, belső szervezeti rendjükre. A szabad királyi városok
privilegizált jogállásának törvénybe iktatása nyilvánvalóan kompromisszumot jelentett a
centralisták, illetőleg a municipalisták között. Hiszen részben megmaradt a régi megyerendszer,
de mellette a városok számára a törvényalkotás jelentős önállóságot, kiváltságokat
adott. Tehát végső soron valamiféle sajátos érdekegyeztetést regisztrálhatunk a közigazgatás
és az önkormányzat terén. Ebben persze szerepe volt annak a körülménynek is, hogy a
megyerendszer teljes polgári átalakítása nagy vitákat váltott ki, felkorbácsolta volna a politikai
szenvedélyeket.
1848-ban a mezővárosokról nem alkottak ugyan törvényt, de a feudalizmus abroncsainak
széttörése nyomán a polgári átalakulás fénysugarainak hatókörébe kerültek. Lehetőség nyílt
tartalmi-szervezeti átalakításukra, polgárosodásukra. Igaz, a mezővárosok között is lényeges
eltéréseket figyelhetünk meg, például keletkezésük, kiváltságaik eredete, jellege, lakosságuk
nagysága, foglalkozás szerinti megoszlása szerint. A szabad királyi városokhoz hasonlóan
egymástól is eltérő módon és mértékben bizonyos önkormányzattal rendelkeztek anyagi
eszközeik, vagyonuk kezelése, igazgatása terén. Választhatták tanácsuk tagjait, a bírót -
később a polgármestert -, a jegyzőt és egyéb tisztviselőiket, a pénztárnokot, ügyészt, gyámot,
adószedőt, városi orvost, mérnököt stb. Egységes szervezetük, tevékenységi körük azonban a
polgári kor hajnaláig, sőt még a kiegyezést követő években sem alakult ki. Az erre irányuló
jogszabályok is hiányoztak.
A rendi alkotmányt, országgyűlést 1848-ban felváltó új törvényhozó hatalom, a népképviseleti
országgyűlés már nem a nemesi vármegye követeit tömörítette, hanem az új választójog és a
240