Tanulmányok Pápa város történetéből

Richárd és Artur szövő, fehérítő és festő gyárosok. Prágai lakosok. A céget a társtagok
egyformán képviselik és önállóan, pusztán a cégszöveg aláírásával jegyzik.” 1901-ben már
üzembe helyezték a szövőüzemet és a fehérítőt. A telket a város ingyen adta a cégnek, s egyéb
úton is, például különböző adókedvezményekkel segítette a gyárat. Modern gépeket és
technológiai eljárásokat honosítottak meg. A munkáslétszám ekkor 250 körül mozgott, 1914-
re pedig 450-re növekedett. Közben a szövőiskolában folyt a szakképzés. A világháború
kitörése után a termelés visszaesett, majd 1919 első felében az Osztrák-Magyar Monarchia
felbomlása idején teljesen leállt.
Bár a Tapolca mentén már régóta mintegy 20 malom működött, ezek a 19. század második
felére elavultak a jóval nagyobb teljesítményű, korszerű, új, Ganz által gyártott hengerszékekkel
szemben. A századfordulón a még működő vízimalmokat korszerűsítették, és a
vasutak kiépítése is javította versenyképességüket a szállítás feltételei által. Nagyobb arányú
őrlésre azonban a vízimalmok technikai színvonala, a tulajdonosok s a lisztkereskedők
tőkeszegénysége miatt nem kerülhetett sor. A Tapolca egyébként több forrásból nyerte vizét, s
a másodpercenkénti 1.000 liternyi víz alkalmas volt vízimalmok hajtására. A folyó külön
előnyének tekinthetjük, hogy Tapolcafőtől a Marcalig télen sem fagyott be. A gabonát
sajtárakkal hordták a garatra, majd a félkészre őrölt gabonát a kőpadon őrölték tovább.
A város századvégi civilizációs fejlesztését - a villany, a vízvezeték létrehozását, az utak egy
részének portalanítását, egyes új városrészek, például a Tókert vagy az Esterházy utca
kialakítását - főként a helyi adók és pótadók útján biztosították. Adót vetettek ki például az
ingatlan és jövedelemadó mellett a piaci árukra, a vasúti forgalom termékeire, a vásárok adásvételi
tételeire, a fogyasztási pótlékokra, locsolási díjra stb. A fogyasztási pótadók kivetését
„ideiglenesen” az 1899. 6. tc. lehetővé tette. A városi Adókivető Bizottság a húspótadót 25 %-
ban, a borét 20 %-ban, az égetett szeszes italok pótadóját 10 %-ban állapította meg. Így
próbálták biztosítani a város növekvő szükségleteit. 1900-ban ugyanis a kiadások 103.559,-Ftot,
míg a költségvetési hiány 37.000,-Ft-ot tett ki. Természetesen a lakosságot terhelték a
parlament által elfogadott sokágú, törvényekben előírt országos adók, valamint a megyei adók,
amelyeket a megyei szabályrendeletek tartalmaztak. Kezdetben sokan próbáltak kibújni
adókötelezettségeik alól. Az ipartestületek leginkább az iparűzési adó elmulasztását,
pontosabban a „kontáriparosok” felelősségre vonását követelték. Az új építkezések azonban
spontán módon, városrendezési tervek hiányában zajlottak. S miután a város határa viszonylag
nagynak, kiterjedtnek mondható, az építkezések extenzív jellegűekké váltak, gyakran ezért
hosszú ideig villany és víz nélkül maradtak.
A város modernkori története is elválaszthatatlan a helyi földbirtokosoktól, az Esterházy
grófok gazdaságvitelétől, társadalmi és szociális felfogásától. Egy 1892. évi kimutatás szerint
Veszprém megyében a legtöbb adót fizetők sorának élén Esterházy Móric gróf, a pápai-ugodi
hitbizomány tulajdonosa állt, aki egyben a megye akkori főispáni tisztét is betöltötte. Íme az
első tíz megyei virilis névsora és az általuk fizetett egyenes állami adók:
Gróf Esterházy Móric, Pápa:
43.985,-Ft
Br. Hornig Károly megyés püspök, Veszprém: 38.910,-Ft
Gróf Festetich Pál, Dégh:
20.498,-Ft
Gróf Nádasdy Ferenc, N.Ladány:
12.364,-Ft
Supka Jeromos apát, Zirc:
11.577,-Ft
Gróf Esterházy Ferenc, Devecser:
9.625,-Ft
Gróf Vallis Gyula, Pápakovácsi:
8.918,-Ft
Ifj. Gróf Esterházy Imre, Réde:
7.004,-Ft
Gróf Draskovich József, Enying:
4.568,-Ft
235