Tanulmányok Pápa város történetéből

pesti Női Fehérneműgyár pápai üzemének kialakítása az egykori Mika-gyár épületeiben, a
Győri Vagon- és Gépgyárnak gépkocsikhoz fékpofagyártás vállalása a helyi Vasipari Szolgáltató
Vállalat által. 417 Szó esett még csavargyártás, továbbá posztóüzem telepítéséről is és az
Állatforgalmi Vállalatnak a Húsipari Vállalattal való összevonásáról, mely utóbbi, részben a
TEVÁLL létrehozásával aztán be is következett.
Azonban az előbbiek megvalósítása is éppen úgy akadozott, mint az 1968 januárjától
érvénybe lépő mechanizmus-reformoké, majd később a 44 órás munkahét bevezetésével
jelentkező újabb problémák megoldásáé. Nemcsak az árrendezésekkel és az életszínvonal
alakulásával kapcsolatos korábbi aggályok maradtak fenn, de újabb nehézségek is keletkeztek.
Ezek szinte már kezdettől a megrendelők tartózkodásával és a készletek növekedésével voltak
kapcsolatosak, s így óhatatlanul kihatottak az árbevételen keresztül a fejlesztés lehetőségeire.
De hiány mutatkozott közgazdasági szakemberekben is, amit nem lehetett sem a különböző
gyorsított tanfolyamokkal, sem a reform szentenciáinak állandó hangoztatásával pótolni.
Ugyanakkor azt az elképzelést, hogy „egyes nem gazdaságos termékek gyártását csökkentik,
illetve megszüntetik”, nagyban keresztezték a lakosság igényei. 418 Részben ezek folytán, de a
nagyobb árváltozás kényszerű mellőzése miatt is, a vállalati nyereségek alacsonyabban
alakultak a megelőző évekéhez képest. Így aztán több esetben is határozott formát öltött
egyfelől a reform szükségességének tagadása, másfelől pedig az az elvárás, hogy majd az
magasabb bért eredményez.
Mindezek a problémák esztendő múltán is fennálltak. Az üzemek 1968. évi pénz- és
hitelgazdálkodásáról szóló egyik jelentés úgy összegezte a helyzetet, hogy a nyereség, vagy ha
lenne nyereség, az nem a jobb munkából eredt. 419 Ugyanakkor a korábbiakhoz hasonlóan
fokozottan felhívta a figyelmet arra, „hogy a készlet és az átlagos eszközlekötöttség az
indokoltnál nagyobb mértékben emelkedett”, amely eladósodással és a beruházások korlátozásával
jár, „egyes esetekben már oly mértékben, hogy az alapvető, szinttartó beruházásokra is
alig lesz lehetőségük”. Persze ettől még sokan elismerték a reform szükségességét, mint
azonban az MSZMP városi bizottságának szóló egyik jelentésből kiderült, „következményeit
tekintve sokan várakozó állásponton vannak”. 420 Ugyanebből az is kitűnt, hogy a város négy
legnagyobb üzemében az évi bérösszeg (nyereségrészesedés nélkül), 1958-hoz képest 1968-ig
mindössze 3-4.500 Ft-tal emelkedett, amellyel a munkások egy része elégedetlen volt.
Mindezeken túl „a vezetők és a vezetettek egymástól való nagyfokú eltávolítása” és az
„alapvetően felfele mozgó” árak éppen úgy aggodalmat okoztak, mint az értelmiség és a
parasztság elleni acsarkodás terjedése, mivel ez utóbbi jövedelme is „gyorsan emelkedik és
meghaladja az ipari munkásokét.”
Ilyen körülmények között egyre inkább csak kompromisszumok árán érvényesülhetett az új
gazdaságirányítási mechanizmus egy-egy eleme, s mivel az igények, a megrendelések visszaesése,
valamint a közben bekövetkezett elemi csapások (a húsipart a száj- és körömfájás, a
téglagyártást a sok csapadék vetette vissza) nyomán mind az állami, mind a szövetkezeti
termelés visszaesett 1968-hoz képest, nemcsak a reformok erőltetéséről, de azok propagandisztikus
emlegetéséről sem igen esett szó, legföljebb csak arról, hogy az eredmények majd
később várhatók. 421 Egy 1970. őszi jelentés, bár csak a KTSZ-ek helyzetéről adott számot,
találóan és általánosíthatóan állapította meg, hogy „általában úgy történik a vezetés,
irányítás..., mint 10 évvel ezelőtt... Tapasztalható bizonyos idegenkedés az újtól”. 422
A gazdaság irányítása, fejlesztése szinte teljesen a korábbi vágányokra került vissza. A
továbbfejlesztést nagyban befolyásoló létszámalakulás területén még külön is feltűnt, hogy az
alkalmazottak számának emelkedése mintegy két és félszerese volt a fizikai munkát
végzőkének, s hogy a munkafegyelem, a termelékenység ellenében növekedett a túlórázás,
321