Tanulmányok Pápa város történetéből

A pápai egyháztörténet előbbeni fejezeteiben már szó esett a kurátorok s presbiterek
állhatatos, segítőkész munkájáról. Természetesen a lelkipásztorok munkáját továbbra is ők
támogatták, különösképpen a gyülekezet vagyoni, jogi ügyeinek pontos vitelét illetően. A
presbitérium az egyház szellemi és anyagi vagyona tisztes megőrzésének és gyarapításának
küldetését teljesítette mindenkor. A kurátorok (a presbitérium elnökei) s a presbiterek esküvel
kötelezték magukat tisztük Isten dicsőségét szolgáló végzésére.
1792-ben szervezték újjá a presbitériumot, a létszámot 24-re emelve, bevéve a testületbe a két
prédikátort, a két professzort, a pénztárnokot és az egyházfit. 1858-ig változatlan a presbitérium
létszáma. Azon évtől - a közben kihagyott két professzor helyén - a tanári kar két
választott tagjával bővül. „1883-ban az új egyházi törvények értelmében 16 rendes és 8 pótpresbitert
választanak.” 96 A presbitérium elnöke a főkurátor, az egyház szellemi és anyagi
életének legfőbb felelőse, a lelkész és a tanítók felvigyázója, a pénzügyi utalványozási jog
birtokosa, a határozatok végrehajtásának ellenőre, a peres ügyek figyelemmel kísérője. „Egy
szóval főkötelessége a főkurátornak, hogy az ekklesia és oskola javát minden szabados utakon
módokon elől mozdítsa és ezeknek boldogítását szüntelen szemei előtt tartsa.” 97
1848-1897-ig Gombás Mózes (1848-1858), Pálfy Károly (1858-1860), Nagy Szabó Ignác
(1860-1863), Körmendy Dániel (1863-1866), Vághó János (1866-1881), Tóth Lajos (1881-
1885), Baráth Ferenc (1885-1889), Somody József (1889-1897) töltötték be az eklézsia
főkurátori tisztét.
Algondnokot (vicekurátort) is választottak, aki elsőrenden pénzügyekkel foglalkozott. A leghosszabb
ideig viselte algondnoki tisztét, 30 éven át (1870-1900) Gyimóthi János. A szabadságharc
leverése után, 1859. szeptember 1-jén kibocsátott pátens, az abszolút kormány nyílt
parancsa az egyházak autonómiáját el akarta törölni, s az udvar által megszerkesztett
szervezetet akart az egyházakra rákényszeríteni. A pátens a presbitérim létét is kétségbe vonta.
A pátenst a protestáns egyházak elutasították. „Pápa különösen érdekelve volt ebben az
ügyben, mert akkori lelkésze Széki Béla egyházkerületi főjegyző neveztetett ki a pátens
szerinti alakítandó pápai egyházkerület püspökévé. De Széki határozottan elutasította ezt a
kinevezést, mert mint indokolásában előadta, a magyar református egyháznak autonómiája
van, a püspök csak az lehet, akit erre a tisztségre a gyülekezetek presbitériumai megválasztanak,
s nem az, akit az állam feje kinevez. És bár bírói eljárást is indítottak ellene magatartásáért,
mindvégig gerincesen állotta a küzdelmet.” 98 Egyébként a pátenssel szembeni
protestáns ellenállás olyan egységes és határozott volt az egész országban, hogy annak rövid
úton való visszavonására kényszerült a hatalom.
A presbitériumok egyik fontos feladata volt az egyházi tisztviselők (lelkészek, professzorok,
tanítók, kántorok) fizetéseinek, ún. díjleveleinek megállapítása s a kifizetésekről való
gondoskodás. Az egyházközség pénzbevételének alapját az egyházi adó, az adakozások,
alapítványok, templomi perselyadományok képezték. 1810-től új adózási rendszert hozott
létre a presbitérium. A gyülekezet tagjait nyolc osztályba sorolták jövedelmeik arányában, s
így azokat ennek megfelelően kivetett pénz- és gabonaadó megfizetésére kötelezték. A
kiadások növekedése azonban többször is szükségessé tette a kivetés arányainak megváltoztatását.
Építkezések, szükséges beruházások idején hamar kiürült a kassza. A lelkipásztori
bölcsesség is hozzájárult a nyugodt és tervszerű pénzgazdálkodáshoz. Tóth Ferenc püspöklelkész
(1817-1844) idején teljesen normalizálódott a helyzet. „Nemcsak az adó folyik be
lehető pontosan, de számos alapítványt tesznek gyülekezeti tagok az egyház közszükségeinek
fedezésére.” 99 Sajnos a szabadságharc utáni abszolutizmus súlyos adóterhekkel terhelte meg
az egyházat. Ebből következően szinte a századfordulóig adósságterheket cipelve kellett feladatainak
megfelelnie. Ezeket a gondokat rendkívüli idők rendkívüli alapítványai enyhítették.
411