Tanulmányok Pápa város történetéből

A földesúri adónak több, mint 40 %-át a legnépesebb adókerület, az Alsómajoroki utca és a
hozzá kapcsolódó kisebb utcák fizették be 1732-ben, s ez az arány a későbbiekben sem
változott.
Az évi censuson kívül mást is fizettek az uradalmi pénztárba: a kertek árendáját (Sörfőző u.),
a kocsmák bérleti díját és a kukoricaföldek után járó „terrágiumot”, vagyis „földbért”.
Van adat arra is, hogy az utcabeli elöljárók hatáskörébe tartoztak a nemesek is. 1741-ben
például a Sörfőző utcai nemesektől 28 forint 88 dénárt szedtek be „bírák uraimék”, 1742-ben
pedig a devecseri utcában lakóktól 2 forintot. 68
Egyes utcák jegyzőt is fogadtak. Az Alsómajoroki utcában 1758-ban Nagy Imrét mint „uczabéli
notariust” említették. Ugyanitt már 1736-ban egy hajdút is alkalmaztak az elöljáróság
parancsainak végrehajtására.
1760. november 27-én azt jegyezték fel, hogy a Nagai-féle házért 94 forintot fizettek -
valószínűleg ez volt az első alsóvárosi „községháza”. 69
A kezdetleges községszervezet meglétét nemcsak a fenti szórványos adatok jelzik, hanem az
önálló pecséthasználat elterjedése is a 18. század második felében. A Felsőmajoroki utca
1751-ben vésette pecsétnyomóját. A magyar köriratú pecsétképen a koronából emelkedő kitárt
szárny s a kerektalpú pajzson felette lebegő félhold jelképezte az utca „közönségét”.
Az Újváros utcai pecsét ennél primitívebb kivitelű. A címerpajzsot ovális mező helyettesíti, a
sisakdísz felett csak az utca rövidítésének jutott hely. (PUV=Pápa Új Város u.) Az utca
jelképe a kitárt szárnyú, három fiát etető pelikán - meglehetősen kezdetleges ábrázolásban.
Az Alsómajoroki és a hozzá tartozó utcák a 18. században a „PÁPAI KVLSV VARASA P.”
köriratú pecsétet használták, melynek ovális mezejében egy görbe szablyát tartó kéz látható. A
Sörfőző utca pecsétjét nem ismerjük, de hogy létezett, ahhoz kétség nem férhet.
A közigazgatásilag fokozatosan egyesülő utcákból a 18. század végére született meg a Felső -
és Alsóváros. A Felsőváros a 19. század elején, 1802-ben készíttetett pecsétjén éppúgy
megőrizte régi jelképét, mint az Alsóváros. 70
A feltárt forrásanyagból megállapítható, hogy a külső városiak kezdettől fogva alárendelt
helyzetben voltak a belsővárossal szemben. Az örökös szerződés őket is felruházta a privilégium-adta
jogokkal, de ezzel csak akkor élhettek, ha a belvárosi elöljáróság kiadta számukra
a hitelesített útlevelet. A hetipiacokon valóban szabadon árulhattak, de őket is a belsővárosi
vásárbírák ellenőrizték.
A katonai fuvarozás (forspont) is elsősorban a külsővárosi gazdák vállára nehezedett. A
belsővárosi mesteremberek ugyanis nem tartottak igásállatot, vásárokba a helyben vagy
vidéken bérelt kocsikon jártak.
Az 1794. évi örökös szerződés a gyámügyeket kivonta a külsővárosi tanácsok hatásköréből, és
azokat a belsővárosi gyámhivatal hatáskörébe utalta.
A közös intézmények (pl. iskola) a Belsővárosban voltak; fenntartásáról is elsősorban a
belsővárosi tanács gondoskodott: a külső városrészekre eső költség beszedését ugyan a helyi
elöljáróság végezte, de az adminisztrációt a belsővárosi tanács koordinálta.
A fokozatosan kialakuló két külváros méreteinél, mezőgazdasági jellegénél fogva jobban
hasonlított egy népes jobbágyközséghez, mint egy igazi városhoz. A községszervezet által
betöltött funkciókat így analógiák segítségével is leírhatnánk. Ezekre azonban nincsen szükség,
mert a 19. századi viszonyok már gazdagabb forrásanyag segítségével tanulmányozhatók.
187