Tanulmányok Pápa város történetéből

ségéről”, majd a valamennyi ifjúsági szervezetet tömörítő DISZ-ről pedig még hallani sem
igen lehetett. 133
Az iskolák államosítását megelőző hangulatot jól jellemezték az MDP által szervezett május
végi gyűlések, amelyek közül a pedagógusok körében tartottak sikerültek jobban, sőt ezeken
határozatot is fogadtak el az iskolák államosításától. Az viszont a lakosság, a szülők
részvételével a városi kultúrotthonban kívántak lebonyolítani, már kevésbé volt sikeres.
Minthogy csak az államosítást helyeslőket hívták meg, mintegy harmincan jelentek meg és
fogadták el az előre elkészített határozatot az iskolák államosításáról. 134 A helyzetet csak
súlyosbította, hogy ugyanakkor „kisebb jellegű tiltakozó gyűlés volt az államosítás ellen”. 135
A helyi kisgazda újságban pedig külön cikk jelent meg azzal a címmel, hogy „nem
államosítják a Pápai Református Kollégiumot”. 136 Mi mást tehettek a csorba kiköszörülésére,
mint, hogy döntést hoztak arról, hogy az MDP képviseli magát az „úrnapi körmeneten”; majd
a koalíció pártjaival együtt elhatározták az istentiszteletek látogatását, a kötelező hitoktatáshoz
való ragaszkodást pedig táviratilag is kifejezték Budapestnek. Mindezzel együtt azonban a
biztonság kedvéért azt is kötelezővé tették a pártoknak, hogy az iskolák államosításának
akadályozásától tartózkodjanak, akár oly módon is, hogy ha a pap nemkívánatos hangot ütne
meg ezekkel kapcsolatban az istentiszteleten, tagjaiknak tüntetőleg ki kell vonulniok onnan. 137
Megalapozott tehát az MDP városi választmányának június 22-i üléséről írt jelentés, miszerint
„Pápán az iskolák államosítása mellett kevesen foglaltak állást, a szakszervezetet és egyéb
szervezeteket nem lehetett kellően megmozgatni”. 138 Hogy mégis szinte zökkenőmentesen
sikerült véghezvinni a város diákságának nagy többségét felölelő egyházi oktatási intézmények:
4 középiskola, 5 általános iskola (és 2 óvoda) állami kézbe vételét, az nemcsak
annak volt köszönhető, hogy a váltás a törvényből eredően sem a tanárok, sem a tanítók
státusát nem érintette, hanem annak is, hogy az iskolák fenntartói itt valóban megoszlottak
(református egyház, katolikus egyház, állam, város). Ugyanakkor közülük a tradicionálisan
első helyen álló református egyház püspöke - legalábbis az MDP városi választmányának
1948. május 18-i üléséről írt jelentés szerint - „beleegyezőleg foglalt állást az államosításokkal
kapcsolatban”. 139 Viszont, mint ahogyan másutt, itt is mentesült az államosítás alól a református
teológiai főiskola, sőt visszakapta a többszáz diákot befogadó korábbi gimnáziumát
is. 140
Az államosítás utáni, szeptemberi tanévnyitás is különös meglepetések nélkül, rendben zajlott
le. Eltekintve egy-egy olyan híradástól, amely tömegmegmozdulásnak tűnő egyházi temetésről
(pl. Németh József apát-plébános esetében 141 , vagy az államosított iskolában való tanítás
helyett gyári munkát vállaló tanítókról vagy tanítónőkről, illetve azok új munkaviszonyának
ajánlatos felszámolásáról, vagy - ami már szinte komikumba hajló - arról szól, hogy külön
óvoda nyitására szervezkedik a klerikális reakció, a polgármesteri jelentések ismételten
rögzítették, hogy egyházi oldalról „demokrácia ellenes megnyilvánulások nem történtek”. 142
Mindössze egy tanárt vettek őrizetbe 1948 nyarán, de nem klerikalizmusáért, hanem - az újság
szerint - fasiszta jelszavakért. 143
S valójában nem is ez volt az iskolák, az oktatás vagy általánosabban a művelődés ígért
továbbfejlesztésének fő kérdése, hanem az, hogy eme intézmények új fenntartója, a
központosításra törekvő állam rendelkezik-e olyan (nemcsak anyagi) forrásokkal, amelyekből
a vállalt feladatokat meg tudja oldani. Ha nem is a várt eredménnyel, ezt segítették az egyes
társadalmi megmozdulások (pl. Dolgozók az Iskolákért), szervezetek, amikor az iskolák
állapotának javításán munkálkodtak. 144 Önálló épületet kapott a további tanszakokat bevezető
zeneiskola. 145 Az MDP városi pártértekezletén szögezték le, hogy az iskolákban most már „a
dolgozó nép gyermekei tanulnak”, és persze azt a divatos sztereotip kritikát is, hogy a
291