Tanulmányok Pápa város történetéből

Pápadereskét tartották kupecfalunak, mert lakói előszeretettel foglalkoztak állatok adásvételével.
40 Az állatok vásárra hajtásakor előfordult, hogy egy-egy állat megszökött,
elkóborolt vagy a „kertek alatt” hazament. Pápa vidékén ismert a mondás: „Kert alu jár, mint
a kovácsi südő” ilyen eset kapcsán keletkezett. 41
A távoli településekről, hogy idejében érkezzenek a pápai vásárra, már előző nap útnak
indultak. Az éjszakát valamelyik város közeli vagy városbeli beszálló vendéglőben töltötték. 42
A hosszú út után megpihentek, állataikat is ellátták és beköttették a vendéglőhöz tartozó
istállóba. Másnap kora reggel frissen indulhattak a vásárra.
Szokás szerint az országos vásár első napján, kedden tartották az állatvásárt Pápán. Helye
többször változott a századok folyamán. A középkorban a városfalon kívül, a mai Március 15.
téren adtak helyet az állatvásároknak. 43 Később a város délkeleti végére, a Szélesvíz és a
Csóka vendéglő környékére került ki a híres pápai állatvásár. A borjúpiac azonban megmaradt
a régi helyén még a múlt század hetvenes éveiben is. Annak ellenére, hogy ekkor már sétateret
alakítottak ki - 1857-től használhatták Promenádként a pápaiak a régi vásárteret - a tér kerítése
mellett volt a borjúpiac. Végül 1879-ben helyezték át innen az állatvásárra. 44 A városi tanács a
sertéspiacot különválasztotta az 1870-es években, de a polgárság tiltakozására kénytelen volt
visszahelyezni a Csóka vendéglő mellé. 45
A város határának tagosításakor a város szélére tették ki az állatvásárt. 1877-ben az Alsóváros
szélén, a Tanítóképző közvetlen szomszédságában alakították ki a helyét közel egy évszázadra.
46 A Tanítóképző hallgatói - ha tehették - élénk figyelemmel kísérték a tanintézet ablakából
a vásári nyüzsgést, színpompát. Történetek keringtek köztük a látottakról, hallottakról. Az
1930-as évek elejéről maradt fenn annak a gazdának a históriája, aki a nagy szegénység
közepette úgy szabadult meg a lovától, hogy megkérte az egyik libát áruló vásárbelit,
vigyázzon a lovára, mert sürgős dolga akadt. Biztosítékul magával vitte a libát, a lóért pedig
nem tért vissza. 47
A vásárteret gerendakerítés vette körül. Ide kötötték ki az állatokat. A kerítés városfelőli
oldalán kapu volt, közelében, már a kerítésen belül állt a pénztár. Ott kellett befizetni az
állatok után járó vásárpénzt.
Az állatvásár kora reggel indult és még a déli harangszó előtt befejeződött. Az állatokat a
vásáron nem etették meg, hiszen hajnalban jóllakatták őket a vásárba indulás előtt. Ritkán
adtak nekik enni zsákféléből, ha szükséges volt. A vásárt állandó zaj kísérte. Szívesen
alkudoztak, beszélgettek vevőre várva az állatot felhajtó gazdák. A zsivaj csak akkor csitult,
amikor székre állva megverte dobját a vásárbíró és értesítette a közönséget, hogy megérkeztek
a zsebmetszők, mindenki vigyázzon a pénzére. Ám zsebmetszők nélkül is sokan a vásáron
hagyták pénzüket. Évtizedekkel ezelőtt is dívott az „itt a piros, hol a piros” szerencsejáték. A
vásár rendjére csendőrök ügyeltek. Mindig akadt lopás vagy egyéb csendőrökre tartozó ügy. A
pápai állatvásárt járta rendszeresen a „bullás”, a vándor kés- és fésűárus. Disznóölőkéseket,
bicskákat árult fa- és szarvasagancsnyéllel meg csontfésűket. A pápai mézesbábosok márcot
árultak a vásáron nagy, 6-10 literes rézkannákból óarany színű üvegpoharakba töltve. Gyorsan
fogyott, mert a gyerekek szívesen itták az égetett cukorból fűszerekkel főzött nedűt, amit a
pápaiak tréfásan méhsernek neveztek. 48 A bábossátor a vásártér szélén állt. A gyerekek itt
vették meg a vásárra gyűjtött pénzükből a mézesbábot, apró cukorkát, és a szülők itt szerezték
be a vásárfiát az otthon maradt gyermekeik számára.
A felnőttek a sikeres adásvétel után paroláztak és áldomást ittak. A vásárban mértek szeszesitalt,
bort - télen forralt bort -, és a lacikonyhákon frissen sült kolbászt, hurkát fogyaszthattak a
353