Tanulmányok Pápa város történetéből

3./ Városi funkcióit nemcsak megtartotta, hanem bővítette is, s így a régió gazdasági, igazgatási
és kulturális központja maradt.
A város első kiváltságlevelét tudvalevőleg Albert királytól kapta 1439-ben, s ez harmincadvám-mentességet
biztosított lakói számára. 45 A harmincad (tricesima) a különféle áruféleségek
után szedett s a korona jövedelmeit gyarapító kiviteli-behozatali vám volt. Eleve mentesültek
alóla a nemesek, egyháziak, szabad királyi városok, ha az árut saját szükségleteik
kielégítésére szállították. 46
A város - végvár jellegének köszönhetően - kiváltságait a török hódoltság korában is meg
tudta őrizni. Költséget nem kímélve kérte az egymást váltó uralkodóktól a privilégium megújítását-megerősítését,
hogy jogaival élhessen. Ebben időnként számíthatott a magas méltóságokat
viselő földesurak támogatására is. 47
A 18. században először I. Lipót erősítette meg a város korábbi kiváltságait (1703), majd
sorban minden uralkodó, utoljára V. Ferdinánd 1839-ben. 48 Az utolsó kiváltságlevél, mely
1848-ig volt érvényben, a régi kiváltság megerősítése mellett a helyi jogszokást szentesítette,
amikor rögzítette a polgárok testi fenyítésének tilalmát, és a magisztrátust elsőfokú bírósági
fórumnak ismerte el. 49
A privilégiumok megerősítésén túlmenően a városnak gondja volt arra is, hogy a szerzett
jogok megsértői ellen azonnal fellépjen. Erre azért volt szükség, nehogy az egyedi jogsértésekből
általános joggyakorlat (usus) váljék, mely csökkentené a kiváltságok erejét. Így pl. a
pápai polgároknak a győri vámon történt megadóztatása miatt 1736-ban és 1749-ben, a budai
és pesti vámon történt zaklatásuk miatt 1793-ban kért a megyén keresztül legfelsőbb orvoslást.
50
Privilégizált jogállását a város öntudatosan kifejezésre juttatta, midőn magát a jobbágyfelszabadításig
„Szabados Pápa Városának”, „Privilégizált Pápa Városának” nevezte az általa
kiadott hivatalos iratokon. 51
A végvár-jelleg megszűnésével a kiváltságos város társadalmán belül jelentős változások
mentek végbe, melyek a város földesurait is arra ösztönözték, hogy rendezzék a városlakók
jogi viszonyait. A 17. században még elkülönülő, más-más igazgatás alá tartozó két réteg: a
polgárok és a presidiariusok (várkatonák) rétege ugyanis a 18. század elejére összeolvadt. A
„vitézlő rend” a békés évtizedek beköszöntével elvesztette létalapját, s életmódváltásra
kényszerült.
Gróf Esterházy Ferenc (1683-1754), a város földesura a külsővárosiak és belsővárosiak
érdekellentéteit kihasználva, külön-külön kötött szerződést a polgárvárossal és a majorbeliekkel.
A tárgyalások 1730 tavaszán kezdődtek meg. A majorbeliek 1730. május 23-án
írásban is egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy ők a városi főbíró „jurisdictioja” alá tartozni
nem kívánnak, hanem „ex toto et integro” el akarnak válni a belsővárostól. 52 A külvárosiak
1730. június 10-én kötötték meg az örökös szerződést. A szerződés hatálya az alábbi utcákra
terjedt ki:
Felsőmajoroki u. Újváros u.
Alsómajoroki u. Devecser u.
Hosszú u. Potsota u.
Gerencsér u. Kis u.
Sörfőző u. Hosszú u.
183