Tanulmányok Pápa város történetéből

Az 1715. és 1720. évi országos összeírás Veszprém megyéről fennmaradt része (az
összeíróknak a vetőmag és a bevetett föld mértékegységének egységesítésére a pozsonyi mérő
használatát rendelték el) 1 keresztet 17 kévével számolva 1 pozsonyi köböl vetés után 6, 5, 4
vagy 2,5 szorzóval számolt, nagyobb termést mutatott ki (1 kereszt 1 köböl fölött egy
becslésben sem szerepelt). Esterházy József és Ferenc közös birtokaként, illetve Esterházy
Ferencnek, a később Csesznek köré szerveződő, ekkor kezén levő egyéb javait felvéve, e
birtokokon mindenütt kétnyomásos művelést, az őszi alá háromszori szántást s általában
kétszeres (de Borsosgyőrnél négyszeres, Ugod, Pápa, Noszlop, Szombathely, Kúp, Nagygyimót
földjein háromszoros) termést rögzítettek. A fivérek birtokában 81 1/2 sessio
(jobbágytelek) volt (Szentkirály Bakonyszentlászló, Szombathely, Réde, Sikátor, Devecser,
Nagygyimót, Kúp). Nyárádon, Noszlopon, Bakonygyiróton nem tüntették fel külön a telkek
számát, Csesznek-Váralján csak irtásföldek voltak. Pápán az adózókról feljegyezték, hogy
köztük „oppidánusok” és nem nemes úrbéresek is vannak. 1715-ben a pápai 340 „adózó”
mellett 245 jobbágy, 115 zsellér és 42 házatlan zsellér élt jószágukon, 2827 3/4 pozsonyi
köblös földet, 272 1/2 pozsonyi köblös irtást birtokolva. 1720-ban 300 uradalmi alattvalót
jobbágyként, 40-et zsellérként írtak össze. Mellettük Pápán az „adózók” száma 314 volt,
Noszlopon 2 zsellér ült nemesi telken, 2 jobbágyot viszont innen Petendre tettek át.
Devecserben 21 zsellér „sine pertinentiis” megjelöléssel szerepelt, de nem a házatlanok
kategóriájában. Ez évben a szántók 2784 3/4, az irtások 508 1/2 pozsonyi köbölt értek.
Az 1720/30-as évek még e viszonylag jó fekvésű, vízi szállításhoz, piacokhoz közeli uradalmak
esetében is a termelőmunka szinte újbóli megszervezésének évei voltak. Gyarapították a
jobbágyok számát, új, úrbéri terhekkel felruházható telkeket mértek ki, illetve benépesítették a
régieket, megszervezték az uradalmi irányítás kereteit, gazdasági egységeit, fokozatosan
kiépítve a tisztviselők, alkalmazottak hierarchiáját. Ezek az évek még nem lehettek a jelentős
beruházásokat, anyagi ráfordításokat, szakértelmet igénylő ágazatok előterébe kerülésének
évei, a hangsúly a gazdálkodás beindításán, a szervezeti keretek megteremtésén volt. A pápadevecseri
jószágban a bevételek közt a gabona- és faeladások, s az uradalom sajátos jellegéből
következően a bakonyi legelőbérletek, a sertéstenyésztés voltak az elsők. Ezekhez a boreladás
haszna társult.
Az 1740-es évektől lassú előmenetelnek lehetünk tanúi. Fennmaradt, csekély számú forrásaink
is ezektől az évektől állnak inkább rendelkezésünkre. A magyar mezőgazdaságban az
értékesítési lehetőségekben bekövetkezett kedvező irányú változások nyomán új törekvések
figyelhetők meg a nagybirtokokon. Az iparilag erősödő, városiasodó osztrák örökös tartományok,
a meginduló belső fejlődés következtében növekvő piaci lehetőségek, az osztrák
örökösödési háború teremtette gabonakonjunktúra hatására - az előző időszakban jelentékeny
részben megteremtett, szükséges élő és holt felszerelésre támaszkodva - az uradalmak az
addig jórészt árendába adott haszonvételek helyett azok saját kezelésbe vételére törekedtek,
újabb vendégfogadókat, pincéket, sör- és pálinkaházakat építettek. Megkezdték a kor korszerű,
költséges gabonatároló építményeinek, a granáriumoknak építését. Ezek az új típusú
gabonatárolók kőből készült, cseréppel fedett, többszintes, szellőzőnyílásokkal ellátott épületek
voltak. Ezt megelőzően jórészt vermekben tárolták a gabonát - e földbe mélyített gabonatárolók,
ha nem égették ki vagy zárták le megfelelően, a nedvességet átengedve, az állati
kártevőktől megfelelően nem védve a magot, óriási károkat okozhattak. A dohos, férges
gabonát értékesíteni is alig lehetett. Megindult a nagyobb anyagi ráfordítást igénylő, munkaigényes
ágazatok kiépítése is, a szóban forgó uradalmak esetében például a mesterséges tavi
halászat említhető sajátos példaként. Szaporodtak a „svájcerájok”, a lefejőtehenészetek. Azonban
a fentiekben jelzett változások lassú üteme és a tőkehiány következtében még e kedvező
fekvésű, a korabeli úthálózat siralmas állapotát tekintve felbecsülhetetlen előnyként a Duná-
149