Tanulmányok Pápa város történetéből

jogot az alkalmazott gazdatisztek útján a Veszprémi Kir. Törvényszék, illetve az Országos
Földhitel Intézet gyakorolta.
A mezőgazdaságra egyébként a külterjes művelés volt a jellemző. Az ugarolás az 1870-es
évektől megszűnt ugyan, a vetésforgó is alaposan visszaszorult, a talajművelés modern,
korszerű formái azonban nem honosodtak meg. A mezőgazdasági növények késve váltották
egymást. Közülük a gabonafélék termelését, továbbá a kukoricát, lucernát, burgonyát, babot,
kendert, zöldséget említhetjük meg. Az állattenyésztésben pedig piaci szempontból a sertés, a
juh és a kecsketartás tekinthető meghatározónak. Az 1870-es években fejeződtek be Pápán az
úgynevezett tagosítási és legelőelkülönítési perek. Vagyis a polgári birtokviszonyok kialakítása
és véglegesítése. Kialakultak, illetve megszilárdultak az úrdombi és az újligeti szőlők,
kertek, kialakult a vásártér helye a Hosszú utca végén, a város határában. 1881-ben került
napirendre az 1850-es évek második felében kidolgozott földadó-kataszter felülvizsgálata és
kiigazítása. Ennek során először minőségük szerint osztályozták a földeket, majd a művelési
ágakat is figyelembe véve meghatározták azok kataszteri tiszta jövedelmét. A becslőbiztosok
közreműködésével kialakított kataszteri felmérést azután a járási, kerületi és végül az országos
bizottság vizsgálta felül és hagyta jóvá.
A mezőgazdaság fejlődésével függ össze a pápai közvágóhíd, majd a Bacon kiépítése. A
Földművelődésügyi Miniszter 1908. évi 54.000 számú rendelete a közegészségügy javítása
érdekében a törvényhatósági és a rendezett tanácsú városokban a kimérésre szánt húsvágás
szabályozását tartalmazta. Eszerint az árusításra kerülő szarvasmarhákat, lovakat, juhokat és a
sertéseket csak közvágóhídon vághatják le és dolgozhatják fel. A rendelet ötéves moratóriumot
biztosított a végrehajtáshoz. 1913-ban a város két vágócsarnokkal rendelkezett. Ide
mintegy 30 kisiparos szállította a sertéseket és a marhákat, s a hatósági állatorvos felügyelete
mellett vágták le az állatokat, és a működő jéggyár segítségével tárolták. A két vágócsarnok
ekkor napi 40-50 mázsa élőállat vágására alkalmas kapacitással rendelkezett. Nagyobb arányú
fejlesztésre az 1930-as években került sor, amikor a Poels és Társa külföldi, antwerpeni cég
bérbe vette a Városi Vágóhidat, és dobozolásra alkalmas sonkát, lapockát, valamint
félkonzervet állított elő. Részben még előbb sor került a hűtők, a sózó és a pácoló medencék
kialakítására. A bérlő jelentősen fejlesztette a Vágóhidat, s rövidesen hetente 150 sertést,
valamint 30-40 marhát vágtak. A bacon fej-, lábnélküli szalonnás, bőrös, pácolt félsertés. Az
állatokat Nyugat-Magyarországból szerezték be. A különleges munka irányítására
Lengyelországból hoztak szakmunkásokat. A vágást a forrázás, a szőrtelenítés, majd a hasítás
követte. A sertések a belsőségek kiszedése után a hűtőkbe kerültek. Majd 12 óra eltelte után
került sor a csontozásra. A gerinccsontot és a kulcscsontot fűrészelték, a belső hasfalat pedig
zsírtalanították. A bacon alapanyagát befecskendezéssel sózták. Ezután a beton medencébe
kerültek, s fedő páccal zárták le. Itt 96 óráig tartották, majd egymásra rakták, súlyt raktak rá és
pirosra érlelték. A bacont hetente két alkalommal szállították Angliába a Sertéskivitel Rt.
útján. A termelésben az 1930-as évek közepétől kezdve részt vett már a belga és a kanadai
érdekeltségű Bacon és Húskonzervgyár is. A Bacon cég pápai igazgatójává Szász Pált
nevezték ki. A Poels és Társa Bacon- és Húskonzervgyár Kft. bejegyzésére 1935-ben a
Veszprémi Cégbíróságon került sor. Székhelye Pápa. Fióktelepe Budapest, ahol a konzervgyártás
folyt. A cég érdekeit egy ideig Sulyok Dezső ügyvéd képviselte.
Az 1920-as évekig a - a Szerbiából idekerült - sertésállomány döntő többségét a mangalica
fajták tették ki. A 19. század második felétől kezdve keveredtek a szalontai, bakonyi fajtákkal,
s kialakultak a szőke, fekete, vadas típusok. Az uradalmakban a szőke mangalica maradt
meghatározó, mert igénytelen, jól tűrte a szélsőséges időjárást, de hajlamos maradt az
elzsírosodásra. Ez a fajta egyébként a leginkább megfelelt a kialakult étkezési szokásoknak.
Exportjuk azonban éppen az 1930-as években rendkívül nehézzé vált. Szükségessé vált ezért a
237