Tanulmányok Pápa város történetéből

A „fordulat évének” az új diktatórikus politikai-igazgatási rendszer megalapozása mellett,
illetve azzal egyidőben egy másik vonulatát jelentették a különböző területekre kiterjedő
államosítások. Minthogy a Pápai Takarékpénztár és a város további 3 kisebb pénzintézete nem
esett az 1947 őszén államosított nagybankok sorába (ezek államosítására csak a következő év
második felében került sor 117 ), az első hullám nem érintette Pápát. Annál inkább jelentős volt
a következő: a 100 főnél többet foglalkoztató nagyüzemek 1948. márciusi államosítása.
Pápának 1948 tavaszán valójában 5 ilyen üzeme volt, mintegy 3.000 körüli dolgozóval;
köztük a legnagyobb a Perutz Testvérek Szövőgyára (1.768 fővel), amely tulajdonképpen az
államosításokat megelőzően egy bérlet által kiegészült egy kisebbel is: az Elhagyott Javak
körében a város kezelésébe került Pápai Textilgyárral. 118 Ezt követte a Pápai Állami
Dohánygyár (615 fővel), amely elnevezéséből kitűnőleg eredendően állami tulajdon volt. Így a
második államosítandónak a Leipnik és Társai Textilipari és Kereskedelmi Vállalat; a
harmadiknak a Poels és Társa (Bacon) üzem; negyedikként a Mika-féle Fonó- és Szövőgyár
sorolódott be. 119 Ám a 4 gyárból is mindössze 3 marad, mert a külföldi tulajdonú Poels és
Társa elnevezésű üzemet jó egy hónap után mentesíteni kellett az államosítás alól. Igaz, ez a
mentesítés is csupán másfél évre szólt, mert 1949. december 28-án végül is megszűnt, és az
üzem felvette az „Államosított Poels és Társa Bacon és Húskonzervgyár” nevet 120 Hasonlóképpen
1949-ben államosították a város villanytelepét és villanyhálózatát, továbbá a pápai
malmok nagyobb részét; az „igen nagy adóhátralékkal” terhelt Boskovits féle papírgyárat,
majd később más kisebb üzemeket is. Ugyanakkor más üzemek (pl. Vasöntő és Gépgyár, a
Vas- és Fémipari Vállalat stb.), ha átmenetileg leromlott állapotban is, a város kezére kerültek.
Értelemszerűen ez lett a sorsa a Községgazdálkodási Vállalatnak is.
Maga az államosítás zökkenőmentesen zajlott le, az új igazgatók viszonylag normálisan
működő üzemeket vettek át. Ha a működés nem volt biztosított, mint pl. a malmok nagyobb
részében, akkor tartósabb vagy éppen végleges leállást határoztak el. E váltás egyszerűsége,
problémamentessége főleg abból adódott, hogy a háborút átvészelő üzemekben, ha voltak is
időszakok (pl. 1946/47 fordulóján), amikor esetleg nyersanyag híján vagy más okból le kellett
állítani a termelést, vagy az üzemidőt rövidítették le, alapjában a munka folytonossága volt a
jellemző. 121 Problémákat inkább a jóvátételre termelés és a hazai piac részesedésének
viszonya okozott, főleg a már korábban jelzett hús- vagy dohányellátás elégtelensége miatt.
A fő kérdés viszont - a Perutz-üzemet kivéve - változatlanul megoldatlan maradt: az
államosítások után éppoly alacsony maradt a bérszínvonal, mint előtte volt, miért is az
elégedetlenség szinte állandósult. Sőt - mint a hangulatjelentések arról ismételten beszámoltak
-, egyes üzemekben (pl. az eladósodott és az államosítás utáni években raktárrá lefokozott
Mika-féle gyárban) még romlott is a helyzet az újonnan bevezetett „magas normák” vagy
éppen az elemi üzemi szociális és higiéniai létesítmények változatlan hiánya miatt. 122
Mindezt, legalábbis a meglehetősen közömbösen fogadott államosításokat követő időkben,
sem a munkaverseny látványos eredményeivel, sem bizonyos extra létesítmények biztosításával
(pl. egy-egy üdülő megszerzése vagy ebédlőként használt kultúrterem megépítése),
jelentőségének felnagyításával nem lehetett feledtetni. És olyan ígéretekkel sem, mint amiket
némely budapesti párt- és állami vezetők tettek pl. arra, hogy eljárnak Pápa ipari várossá
nyilvánítása ügyében, s így a munkabérkategóriák is kedvezőbbek lesznek. 123
Egyébként Pápát, bár ipari népessége meglehetősen jelentős (60 % felett) volt, mégsem
elsősorban ipari, hanem inkább katona- és diákvárosként, sőt a Dunántúl egyik kulturális
központjaként tartotta nyilván a köztudat. Aligha kell hangsúlyozni, hogy ha a háború után ott
állomásozó bizonyos szovjet egységek kivonulásával az újabb számottevő katonaság
állomásoztatásáig átmenetileg könnyült is a helyzet, a katonaváros-jelleg megmaradt, csak
289