Tanulmányok Pápa város történetéből

villanyvilágítás. Mivel az utóbbi költséges volt, sok ellenzője is akadt, érveik azonban ma már
inkább mosolyt fakasztanak. Eszerint ugyanis a holdvilág természetes fényei jobban illenek a
város képéhez és atmoszférájához.
A 19. század második felében Európa-szerte továbbfolyt, illetve elkezdődött a villamosenergiát
fejlesztő telepek kialakítása és az elosztóvezetékek hálózatának kiépítése. Pápa város
közgyűlése 1895. július 28-i ülése elhatározta a telep és a vezetékek megépítését, a belváros
kivilágítását. A villamos-bizottság elnöke később Mészáros Károly polgármester lett. A
bizottság 1902-ben a négy pályázó közül a Ganz-gyár ajánlatát fogadta el. A villamos telepet
az Esterházyaktól vásárolt négyezer négyszögöles telken, a Tókertben építették meg, részben a
Magyar Jelzálog Hitelbanktól felvett 4 és fél százalékos kölcsön segítségével. Az egyenesáramú
„villanyosmű” 1904 januárjában kezdte meg működését ajkai és osztravai szén
hasznosítása révén. Az utcákon és az intézményekben a gázlámpák helyét is a villanyvilágítás
váltotta fel. 1904-ben még csak 258 egyéni fogyasztót tartottak nyilván, 1920-ra azonban már
2.008-ra nőtt az egyéni fogyasztók száma. A korszerűsítés során 1927-ben üzembehelyezték a
váltakozóárammű-fejlesztő telepet.
A vízmű és a vezetékes víz megépítését 1897 júniusában fogadta el a városi közgyűlés. A
Rumpel és Waldeck cég ajánlata alapján ez 172.996,-Ft-os kiadást jelentett, de a város az
államtól kamatmentes hitelt kapott erre a célra. A városi közlekedés pedig a földutakon
zajlott. A már akkor ismert „Söprik a pápai utcát...” kezdetű katonadal kritikusa írta: „nem
nagyon söprik, de ebből az a jó is következik, hogy nem kell nyelniük a töméntelen
mennyiségű port.”
A századfordulóra a fontosabb belvárosi utcákat aszfaltozták vagy bitumenezték. Egy részük
nevet is kapott (Kossuth, Petőfi, Jókai, Széchenyi, Corvin utca). Ám ekkor több utcát
vendéglőiről neveztek el (Zöldfa, Rozmaring, Korona utca stb.). Egészséges levegőjű ligetes
sétányokat a városlakók nemigen mondhattak magukénak. A Várkertet az Esterházyak zárva
tartották, vagy belépési díjat szedtek. Az erzsébetvárosi ligetet kocsiút szelte át. A színház
körüli berek területe pedig jelentéktelen volt.
A Dohánygyár alapításának gondolata Tarczy Lajos professzor megfogalmazásában már az
1870-es években felmerült, de csak mintegy másfél évtized múlva kezdődött meg - állami
befektetéssel - a gyár építése a vasúthoz közeli Esterházy úton. Az építkezést, majd a gyár
működését a Magyar Kir. Dohányjövedék Rt. irányította, amely Zágrábban, Selmecen,
Szegeden, Sátoraljaújhelyen már létrehozta a dohánygyárait. A pápai gyár ügye az 1890-es
évek elején, a Wekerle-kormány időszaka alatt fordult kedvezőre. A város közgyűlése 1892
augusztusában elfogadta Oswald Dániel polgármester indítványát egy dohányszín felállítására.
A helyi Esterházy gróf tulajdonát képező 6400 négyszögöl telket megvették, s még
ugyanabban az évben Pápára érkezett Rónay János megbízott igazgató. A „szivarkészítő
asztalokon” pedig megkezdődött a munkások szakképzése a Hosszú (Jókai) és a Zimmermann
utcai asztalos műhelyekben. Az első kinevezett igazgató Lózer Henrik volt, akit 1894-ben
Haas Károly követett, s a gyár megkezdte a termelést.
Nem sokkal a Dohánygyár megalapítása után (1899-ben) a magyar kormány és a Perutz-
Testvérek cég között megkezdődtek a tárgyalások egy pápai textilgyár alapításáról. A Perutz-
Tetvérek a textilgyártásban főként az Osztrák-Magyar Monarchia cseh területein több
évtizedes sikeres múltra tekinthettek már vissza. A gyáralapítást 1901. március 10-én jegyezték
be a veszprémi kir. törvényszéknél vezetett társas-cégek jegyzékébe, ezzel a szöveggel:
„Perutz Testvérek. A főtelep és a fióktelepek helye: Főtelep: Pápa, Fióktelep: Budapest”. A
bejegyzésben a Társaság jogviszonyairól többek között ezt olvashatjuk: „Közkereseti
Társaság, kezdetét vette 1901. február hó 1. napján. Társtagjai: Perutz Róbert, Frigyes,
234