Fable Jégtánc

ezerszám váltogatta arcait, ráleljen magamagára? Emelje fel a láda
fedelét a bábu előtt. Tessék: álarcok, maszkok. Nem az a maszk
számít, amit félrelök. Ám amit megfog és az arca elé emel, az már
egy-egy vonás magából. Az ember nem ilyen vagy olyan, hanem
ilyen is meg olyan is. Ne akarjon mindennek szilárd körvonalakat,
érzelmeire fogantyúkat, hogy megragadhassa azokat. Vagyunk
néhányan ilyen furcsa halandók. Nem racionálisak, hanem
emocionálisak. Nem baj, ha nem értenek minket, még az sem baj,
ha bolondnak tartanak. Mélységesen nem számít, milyennek látnak
bennünket mások, ha a mi ablakaink a képzeletre nyílnak, s ha a
tükreink olyan világba vezetnek, ahová a köznapok embere soha el
nem juthat. Maga még csak sejti, hogy közülünk való, még tapadni
próbál a valósághoz: bizonyára durva életet él, mert az azzal
kecsegteti: oda tartozik, s nem emide. Korán jött, de miért siet!?
Várjon, s lassan magára talál, ami keresi.
Jade mélyet lélegezve visszacsapta a láda fedelét, s úgy
emelkedett fel guggoltából, hogy most aztán helyre teszi az agg
szemfényvesztőt.
– Megnézte tegnap a gyűrűmet, igaz?! Na most, nem sokkal
később ez a gyűrű kis híján megsütötte az ujjamat. Akitől kaptam,
az sem volt tök normális, mert arról szövegelt: ha az opál elfogad
engem, akkor jön rám jó világ. Én még azt is beveszem, akár a
kanalast, hogy esetleg, talántán lehetségesek efféle dolgok. Tegyük
fel, hogy én igenis kapcsolatot, eleven kapcsolatot tartok fenn a
gyűrűvel. De hogyan és miért? Ezt magyarázza meg!
– Ha magyarázatra van szüksége, forduljon a tudós
akadémikusokhoz. Ők meg fogják magyarázni, és maga továbbra
sem fogja érteni. Ha azonban érezni akarja a gyűrűjét s majdan a
medálját, akkor ne csináljon semmit. Egyszerűen ne csináljon
semmit ez ügyben, mivel egyrészt hasztalan, másrészt felesleges.
Éljen együtt e különösségével, sőt, élvezze, hisz ezért is adatott.
Vannak a földlakók, akik úgy élnek, akár a versenycsigák, leloholják
élethosszukat, és soha el nem szabadulhatnak a sorspályáról,
amelyhez nyálkájuk nyálasítja őket. És vannak a világlakók, akik
otthonosak itt is, ott is, mert egy plusz gén folytán velük született a
harmónia, és mert a képzeletükre hagyják magukat. Most nem hisz
nekem, mivel tele a feje káosszal. Egyszer majd minden leülepedik,