Fable Jégtánc

kell, hogy elsodorja innen, és áruházpalotát emeljen a helyére. Ma
este – a soron utolsóként – én is beadtam a derekamat. Elmegyek,
és semmit nem akarok magammal vinni. Rengeteg pénzt kapok
ezért az odúért. Válasszon, amit csak kíván.
– Nem tehetem.
– Dehogynem teheti. Nem utasíthat vissza. Tudom, mit
választana. Az álarcokat és a holdkövet. Ha elárulja a címét, holnap
a lakására küldetem a ládát.
– Gondolkoznom kell. Váratlanul ért az ajándéka.
– Dehogyis kell gondolkoznia. Magának jók a reflexei. Láttam
délután, láttam nemrég. Habozás nélkül, gyorsan cselekszik. Máris
mondjon igent.
– Igen. És köszönöm. Látom még?
– Minek?
– Szeretem hallgatni. És majdnem biztosan tudom, hogy egyszer
világossá válik előttem mindaz, amit mondott.
– Mindent elmondtam, mindent elvégeztem. A bazár bezár. Éljen
boldogan. Ez nem formális jókívánság, maga hajlamos a
boldogságra.
– Nem vettem észre.
– A privát szögesdrótja mögül szemléli a világot. Majd
kiszabadul. Mi történt a három útonállóval?
– Azt hittem, tudja.
A régiség megcsikorduló állal elmosolyodott.
– Afféle látnoknak tart. Pedig én nem látom, csupán sejtem vagy
érzem a dolgokat. Miként maga is. Lehet, hogy ehhez semmi közük
nincs holmi gyűrűknek és medáloknak, lehet, hogy van. A barátja,
akivel ma este láttam, jó szagú, tiszta lelkű ember. A barátja?
Jade eltűnődött. Végül bólintott.
– A barátom.
– Nehezére esett belátni.
– Igen. Az útonállók sittre kerültek. Nemsokára házkutit tartanak
náluk, és megtalálják Jaco Montana brilljeit. Egy darabig nem
jönnek a Teheránra.
– Jaco Montana – sóhajtotta az öreg. – Ő már otthon van a
Teheránon.
– Neki adja el a boltját?