Fable Jégtánc

Reggel tettre készen pattant ki az ágyból. Tiltont ugyanott találta,
ahol éjjel utoljára látta.
– Nem is aludtál?
– De, szemernyit. Sok időt nem vesztegethetek ilyesmire
hátralévő napjaimból. Ne izgulj, tök jól vagyok.
– Szuper. Kajálok, és megyek korizni. A rend derék őre
mégiscsak beletörődött a babaágyba?
– Azt mondta, olyannyira megfáradt, hogy még a szépérzéke is
cserbenhagyta. És ezzel beájult a bundabugyi-rózsaszínek közé.
– És még alszik.
– Másképp aligha piheni ki magát.
– Te is szeretnél reggelizni?
Tilton bólintott, bár nem túl meggyőzően, s máris visszamerült
komponáló-füzetébe.
Jade a zsaru hálószobájába surrant. Fel nem foghatta, hogyan is
alhat a pasas, amikor ezerágra süt a Nap, egyenesen a csupasz
hasára.
Leült az ágy szélére, s tapintatosan elénekelt egy gyermekdalt.
Azután elmondott egy hülye viccet. Semmi sem történt.
Bárd az igazak álmát aludta, bizonyára megérdemelten. Degesz
párnája a szőnyegen hevert, a könnyű takaró csupán a lábát fedte.
Klasszikus pizsamát nem viselt, háló-toalettje köldöktől combtőig
érő, fekete pettyes fehér selyemnadrágocskából állott.
Jade pillantása bejárta a pasas testét. Mellkasán egyetlen
szőrszálat sem fedezett fel; a szép formájú, mély köldök alól
cipzár-széles, fekete prémcsík vonult a selyemnadrág rejtekébe.
A lány addig-addig bámészkodott, mígnem heves zavar fogta el.
A zsaru álláig rántotta a takarót, felpattant mellőle, majd lassan
visszaereszkedett, s az arca fölé hajolt. Árnyékot vetett a férfira. A
Nap melege átforrósította a hátát, tarkóját. Mutatóujja élét
végighúzta a zsaru állán; a borosta recsegése megriasztotta.
Rajtakapottan visszarántotta az ujját, mintha valami szégyenleteset
művelt volna.
Mégsem menekült el az ágyról; bátorságot gyűjtött, és újra
megcirógatta az arcot, ujja hegyével körberajzolta a száj vonalát, a