Fable Jégtánc

Jade rohantában megtorpant. Két hatalmas, postakocsira illő,
ódon faláda ácsorgott a nappaliban, eltorlaszolva a bejáratot.
– Utazunk? – kérdezte.
Tilton nem felelt rögtön, két percébe is beletellett, míg befogadta
a lány látványát.
Majd így nyikkant:
– Részemről mindenre nyitott vagyok.
– Akkor utazzunk. A hó már leesett, hamarosan a tengerszemek
is befagynak. Korcsolyát kérek karácsonyra. Mi ez a cucc?
– Ócskás barátod ajándéka. Négy görnyedt pali trógerolta a
szoba közepére. Köszöntek, és távoztak. Vártalak, hogy élve
érkezz, és felnyisd a küldeményt. Bárdot nem láttad?
– Meg is haraptam, különben ő is engem.
– Pocsékul festesz.
– Igaz barátod mindjárt jön, csak letörli ujjnyomait a kocsiról, amit
lopott. Túlélt több szélütést, és még az érzelmeimbe sem fulladt
bele. Megfürdöm, mert úgy rémlik, hánynotok kell, ha rám néztek.
– Nem tagadom – bólintott Tilton.
Jade átszökkent az egyik útonálló láda fölött, és a fürdőszoba
felé sietett.
A szaxis utána szólt.
– Mit mondtál Bárdról?
– Rühellem a pasast.
– Kár értetek – sóhajtott Tilton.
– Hogy' érted ezt?
– Ennyi érzelem akár egy égig érő szerelmet is eltáplálna.
– Mi ez az ócska kerítő-szöveg?
– Menj fürödni.
Jade az ajtófélfába markolt. Toppantott dermedt lábával, amitől
az csillagszikrás fájdalommal életre kelt.
– A kurva életbe! – jajgatott a lány. – Megyek! A könnyeimmel
fogok zuhanyozni! Csípőig lefagyott a lábam, letört a bokám, hasi
szerveimben hurut tombol, mindenki ellenem lődözött és velem
ordított ma. Isteni nap volt.
– Te voltál kovácsa.