Fable Jégtánc

kell, ne dobd el; jó lesz nekem.
– Örömest elfenekelnélek.
– Felejtsd el, ha nem akarsz te is hikomattá válni. Persze, a
romosságnak is vannak előnyei. Egy rokkanttól senki sem várja el,
hogy átadja a helyét a villamosszékben. Mit iszol? Adsz egy pirinyó
kortyot?
– Hadd hívjam fel a figyelmedet arra a csekélységre, hogy ezek
után az összes zsaru lélekszakadva fog keresgélni. Téged.
– Butaság – legyintett Jade. – Ha az ipsék valami szokatlan
véletlen folytán megjegyezték volna a rendszámodat, és kínpadra
vonnának, legfeljebb majd azt vallod, hogy a barátnőd használta a
kocsidat és az öklét.
– A barátnőm is zsaru – morogta Bárd.
– Mondhatnám, hogy ez az ő privát ügye, de nem tehetem, mert
egy zsaru már súlyos közügy. A te csajod lesz Alibi baba és a
negyven rabló. Soha nem jutok hekuskézre. Fogadunk?
– Nem tudok rajtad segíteni – sóhajtott a férfi.
– Legalább megpróbálhatnád.
Jade az elkövetkező napokban nőül tanult.
Elolvasott vagy tizenkét könyvalkotást a különféle sminkelési
technikákról és a nagyvilági viselkedésről. Szerfelett kézügyes volt,
fénysebesen tanult; alig egy hét múlva bármilyen nőfigurát el tudott
játszani, s a szerephez illő arckikészítést is mámorító gyorsasággal
végezte.
Mivel Tilton pompásan érezte magát, hiszen Óz-nagyságrendű
csoda történt vele: hajdani ügynöke előbukkant a feledés fátyolai
mögül, és legott eladta egy lemezcégnek a szaxis újszülött dalait,
Jade-nek rengeteg ideje maradt arra, hogy edzés előtt és után
órákat töltsön a városban, különböző nőtípusokat tanulmányozva.
Rájött, hogy pusztán fellépés kérdése, kifélének, hány évesnek
láttatja magát.
A vele egykorúak nemigen érdekelték. Vihogósnak, éretlennek
találta őket. Ha olykor-olykor némi sápasztó irigység sajdult benne,
látván lányokat, akik zavartalanul élhették meg az emberélet ifjonti
korszakait, szétmorzsolta a kósza érzést, és annál szilajabbul
vágyódott a felnőttlétbe.
Cuccok, ideálok nem vonzották. Nem készült sem titkon, sem