Fable Jégtánc

Bárd a szavába vágott.
– Hosszú ideje próbálom felkészíteni magam a túlélésre, épp
ezért régen tudom: hiába. Amikor majd Tilton elmegy, jórészt vele
halok: sokáig zombi leszek lelkileg. Semmi kedvem másik, hasonló
kaliberű veszteségnek kitenni magam.
– Tényleg le kellene ülnünk, a fene tudja, meddig bírok így
spiccen állni, hogy mélyen a szemedbe nézhessek!? Nem én
szorulok a kenderszakállúra, neked kellene sürgősen szakorvosi
segítség! Olyan racionális vagy, mint az atombomba képlete. Nem
állítom, hogy tévedsz, amikor az eszed felől ilyennek vagy olyannak
látod a dolgokat, csak félek: fel sem ötlik benned, hogy mindent
nagyban befolyásolnak az érzelmek, hangulatok, ezért aztán
nemigen számolsz velük. Nézd csak: átvesszük egymás szavait, te
Tiltonéit, én a tieidet és viszont, egymásra örökítünk mozdulatokat;
észre sem vesszük, oly természetes. Tilton talán csakugyan meghal
valamikor, és mi érzelmileg vele halunk, de mivel ő már lényünk
része, egyszercsak feléled a szívünk, és ő tovább él velünk; ő maga
fogja enyhíteni saját hiányát, biztosra veszem. De mi elérhetnénk
egymást, és ha nem nyúlsz értem, akkor tényleg élőhalottakká
válunk, és élethossziglan önnönmagunkat is gyászoljuk majd, és
ebből nem kérek.
Bárd a fejét rázogatta, mintha víz ment volna a fülébe.
– Miért kap el az ismerős érzés, mint nem is rég, miután egy
kisded vérfürdőből hazatérve azt kezdted fejtegetni, milyen
szégyenletesen barbárok vagyunk a védtelen karácsonyfák
lemészárlása miatt?! Nem tudom eldönteni, mély vagy-e, vagy
sekély. Nem tudom, ki vagy!
– Ne csüggedj, szerelmem, ettől még nyugodtan velem alhatsz.
Amint módom lesz rá, a fenekemre tetováltatom a nevemet, meg a
hasamra és a bal mellemre, hogy mindig tudd, ki vagyok. Az se
idegesítsen túlzottan, hogy nem mutatja neked grafikon, mekkora
az én mélységem, mert az adat úgysem végleges. Egyéb kifogás?
– Mit művelsz velem?!
– Ó, hát csak foglalkozom veled, az analitikusod se tenné
különbül. Amit magadba fojtasz, az belül alattomban tovább rág. És
ha megszabadulsz egy-két nyavalyás görcstől, több hely jut az
örömöknek. Különben mindezt nekem kéne tőled hallanom, mint