Fable Jégtánc

gesztust.
Bárd legyintett.
– Időpocsékolás. Hiába figyelmezteted Nazirt, hogy zárjon ajtót,
ablakot, ha az a patkány feni rá a fogát.
– Szerinted is patkány? Végre valamiben egyetértünk. Igaz, Del
Maar berágott picit, amikor lepatkányoztam...
– Kardomba hanyatlom! – kiáltotta Bárd. – Neked teljesen elment
az a csipetnyi eszed?! Tudod, kit provokáltál?!
– Jól érzékelem, hogy remegvén rettegsz Del Maartól?
– Jól érzékeled, hogy Del Maar nem egy szem pörkölt mogyoró,
amit bekapsz, és elropogtatod. Annak a fickónak doktorija van
ölészetből! Olyan misztikusan működik, hogy képtelenség elkapni.
Egy darab szappanból tűzfegyvert eszkábál, körömlakk-lemosóból
képes bombát gyártani. Sosem hagy nyomot, nem maradnak utána
eleven szemtanúk.
– Méltatásodat hallván az jutott eszembe, hogy ezt a pasast
kevés sittre juttatni; ezt meg kell ölni.
– Nagyon sokra tartalak, Jade, ezt jól tudod. De ehhez te kevés
vagy.
– Ezért jöhetsz velem.
– Hová?! Mit akarsz teljesen vaktában, rögtönözve?! – üvöltötte a
zsaru.
Jade is felemelte a hangját.
– Nem érted, hogy nem ülhetek otthon, arra várva, mikor kap el?!
Hogy nem mehetek hozzád, ugyanezért?! Hogy valahová
mégiscsak mennem kell, valamit csinálnom kell, őrülés ellen?!
Tessék, máris vokálozunk, noha nincs harminc perce, hogy
kölcsönösen szerelmet vallottunk!
– Ez mit sem változtat a vallomás érvényességén. Nem bírom
elnézni szélütés nélkül, milyen sebességgel rohansz a vesztedbe.
A lány felsóhajtott.
– Minden maradt a régiben. Csak nemrég hívtál, hogy dolgozzam
veled. A magánzsaruk élete sem szügyig tejföl. Örökké ordítozni
fogunk egymással?
– Örökké félteni foglak. Te vagy az álombige. Szeretném, ha élve
öregednél meg mellettem.
– Ne izgulj, hatvan év úgy elszalad, mint egy perc! Azután