Fable Jégtánc

A zsaru lehajolt az asztalhoz, félresöpört néhány zsírfoltos
papírzacskót, és rábukkant a háztartás sarkalatos kellékeire: a
gyógyszertári csomagolású fecskendő- és tűkollekcióra. Hiába
turkált tovább, drogot nem talált.
– Tudod, mit művelek? – kérdezte keskeny szájjal.
– Házkutit tartasz – bólintott Jade.
– "Házkuti"?! – morogta a pasas undorral. – Konkrétan lábbal
tiprom a törvényt.
Jade nem is felelt, torkig volt a pasas lelkével. Kinyitotta a
szekrényt, és átvizsgálta tartalmát. A ruhahalmok mögé nyúlt, s
füttyentett.
Azután Bárd lábai elé hajigálta a gumiálarcokat. Nyuszit, bárányt,
tehenet.
– Na?! – firtatta. – Ehhez mit szól a törvény?
A zsaru is régészkedett.
Felforgatták a szobát. Átnyálazták az ágyneműt, felszedték a
muzeális szőnyeget, bekukkantottak a falakra rajzszögezett
poszterek mögé, kihúztak minden fiókot, tűvé tették a víztartályt.
Rejtekhelyet nem találtak.
– A három maszk elegendő lesz – vigasztalta magát Bárd. –
Szerzek írást, és tovább keresgélünk a kollégákkal.
– Lehet, hogy nem itt dugták el a köveket. Elég, hogy az apjukat
dugdossák. Gondolom, az imént megcsodált zombi a család feje. A
fiúcskák menetrendszerűen ellátják droggal, és néhanap kifosztják
valamelyik kórház mosodáját, hogy szépen megalmozhassanak a
papának. Naná: ezerszer jobb egy vegetatív apa, mint az árvaház.
Bárd nem figyelt a lányra, a sarokra fordított szekrényt nézte
merengőn.
Jade dicséretképpen vállon veregette a pasast, majd
nekifeszültek, és félrehúzták a monstrumot.
Azután visszatolták. A brillek fel nem foghatták, miért is kell
tovább lapulniuk a méltatlan helyen.
– Nos – kezdte Bárd, miközben azon fáradoztak, hogy ottjártuk
nyomait eltüntessék –, elsőül a fiúkat kell kézen fogni. Azután jöhet
a házkuti.
– Akkor hát foglaljunk helyet, és várjuk meg a lombevőket.
– Eszement ötlet. Szemernyi jogcímünk sincs arra, hogy itt