Fable Jégtánc

meséltek neki, mulattatták, serkentették a fantáziáját, mély
gondolatokra ösztönözték, mit tudom én. Ezek a tárgyak, mivel
rendelkeznek ezzel a mágikus képességgel, bármit mondjon is erről
az Akadémia, nem kerülhetnek olyan tulajdonosokhoz, akik
érzéketlenek rájuk. Vedd olybá, hogy ez a különös, valamiképpen
eleven hagyaték hozzád kívánkozott, ezért kaptad meg. Feltöröd?
– Feltörjem? – Jade a szaxisra nézett.
Tilton halványan vállat vont.
Ezután Jade a zsarut szúrta fel a tekintetére.
Bárd elmerengett.
– Szerintem ez újfent amolyan kelepce-szagú dramaturgiai
fordulópont. Ha rosszul válaszolok, a bige elszúrhatja az életét. Itt
csak egy megfontolt, lehetőleg intenzíven szemüveges,
nagyszakállú gyermek-pszichológus segíthet.
– Bárd!!!
– Ó, a francba! Hát mi változhat?! Legfeljebb talpig pókhálóban
fogsz kísérteni éjjelente, szerenádot adsz a holdkőnek, hogy
elnyerjed vonzalmát, s ha mégsem nyered el, akkor besavanyodsz.
Hozzám adod a pille bábut, és ha ragályos ez a dolog, én el is
veszem. Törd fel! Viszont hadd mondjak valamit az én
földhözragadt, józan, zsaru eszemmel: gyújts gyertyát, ha tudod, mi
a kegyelet. Ha ez a sok ámok, amit összehordtatok, fikarcnyit is
való lehet, ócskás barátod aligha él már.
– Dehogynem él! Nagyon is él, csak éppen becsukja a boltját,
mert Jaco Montana építkezni akar azon a környéken.
– Nofene. Eszerint nem fogtam mellé. Jobb, ha meggyújtod az
emlékgyertyát.
– Mondd, Tilton, mi barátit találsz ezen az alakon?! – dühöngött
Jade.
– Nem tudom – habozott a szaxis. – Talán a szemét. Jópofa
szeme van. Olyan barátin néz vele. Az is lehet, hogy a
Borsalino-kalapjáért kedvelem.
Bárd megköszörülte a torkát.
– Az esti körülmények, no meg a szeánsz miatt még nem nyílott
alkalom, de most megemlíteném, ha már úgyis szóba került:
Montana visszakapta köveit, s olyannyira megörült ennek, hogy
holnap délután kettőkor látni akar az irodájában.