Fable Jégtánc

A lány vállat vont. Máris másutt járt az esze.
– Nézze meg az én Teheránomat. Nézze meg az elárvult
ócskásboltot, amelynek helyére áruházpalotát álmodott. Nem a
bűntudatára pályázom. Ízleljen meg néhány ismeretlen hangulatot.
– Római vakáció?
– Ha akarja!? Jöjjön bátran, a gardróbszekrényei nélkül az eb
sem ismer magára. Csak a zsebmetszők érdeklődésére számíthat.
– A magáéra is számítok.
– Megkapta, nem tegnap.
Jade mesélt. Mesélt az ő városáról, a gyalogszerrel, közvetlen
közelről szemügyre vett utcákról, kapualjakról és kukák kincseiről;
parkokról, piacokról; a fosszíliáról és csodáiról; a holdkő medálról,
amely még nem döntötte el: viszontszeresse-e őt.
Azután Montana beszélt; lazán, fésületlenül, mellőzve a
választékos fordulatokat. Elmondta, hogy ő sokadik generációs
maffiózó, s amikor e szót kiejtette, halkan felnevetett; elei mindent
elvégeztek helyette "hegedűtokkal" a kezükben, neki már csak bele
kellett születnie a hatalomba, és bár sokat szépített a képen, Jade
mindent ráhagyott, mivel úgy érezte, Jaco őszintén hiszi azt, amit
állít.
Alkonyatig sétálgattak a városban, majd asztalhoz ültek egy
olasz étteremben.
– Jade, remélem, nem veszi zokon, ennyi elég volt nekem az
egzotikus kirándulásból. Visszavágyom megszokott közegembe.
Holnap meg szépen elviszem a balhét. Anyám haragja
veszedelmesnek ígérkezik. Egyébként sem nézi jó szemmel a
maga felbukkanását mellettem.
– Én ezt nem furcsállom.
– Amíg úgy gondolja, hogy a szeretőm, nem lehet semmi baj.
Amint elrémül a barátságunktól, megpróbál majd közbelépni.
– Tudnom kell minderről? – kérdezte Jade.
Montana bólintott. Komoly fekete szeme végigsimogatta a lány
arcát.
– Egy napon el kell küldenem. Jobb, ha tudja: ezért.
– Elfogadhatom, de meg nem érthetem. Sosem voltam jó
szüleim engedelmes gyermeke.
Jaco pezsgőt hozatott.