Fable Jégtánc

mást, és mit hallok a zsarurádióban!? Azt hallom, hogy utcai
támadáshoz riasztják a kollégákat, és persze, erre a címre!? Mire
galambőszen ideérek, kiderül, hogy a támadó meglépett, holott két
zsaru két tár ólmot lőtt utána, de az áldozatból sem maradt több,
mint néhány vérpecsét a flaszteron. Ki volt az?
– Micsoda ki volt? – kérdezte Jade.
Felöltötte tárnicskék köntösét. Bekötötte vérző nyakát.
– Azt mondod, nem tartozik rám?! – hörrent Bárd hosszas
töprengés után.
– Barkochbázni jöttél éjjel kettőkor?
– Voltaképpen nem. Azért téptem ide, hogy elmondjam a
véleményemet pályafutásod csúcsáról.
– Már elmondtad.
– Neem, dehogy mondtam el – lehelte a zsaru, némileg
megrökönyödve. – Én ott talpig úrban adtam elő magam, méltón a
szmokinghoz.
– Én ott egy talpig buzit láttam!
– Te a rendőrfőnökről beszélsz, míg én magamat forszírozom.
Nos, kis bige, figyelj jól, a tárgyra térek. Szépen felmondasz
Montanának!
– Eszemben sincs.
– Közlöd vele, hogy nem leszel többé a testőre.
– Montana testőre vagyok. Ha úgy tetszik: testfelügyelője,
testbiztonságisa, testvédője, testóvónője. Sőt: testangyala. Te pedig
menj a ragyába!
– Nem ragaszkodhatsz ehhez a penetráns hülyeséghez. Gyere,
menjünk ki a gőzből, leülünk szépen, és jól átbeszéljük. Ki volt a
fojtogató?
– Kopj már le rólam!
– Legalább annyit árulj el, tudod-e, ki volt!?
– Igen, tudom.
– Neve?
– Nem tartozik rád. És én sem tartozom rád. Azt csinálok, amit
akarok, azt őrzök, akit akarok, és azzal fojtogattatom magam, akivel
csak kedvem van!
Bárd felemelte a padlóról az egykor szálldosó-szép báli ruhát,
megforgatta ujjai közt, majd dühödten a falhoz vágta.