Fable Jégtánc

Felkapta az egyik körömcipőt, és végighúzta kézfején a sarkát.
Undorral felnyögött a véres nyálka láttán.
– Mit műveltél ezzel?!
– Nem fogod elhinni: rúgtam vele.
– Esküszöm, kitalpalom neked, hogy fegyverviselési engedély
felmutatása nélkül még a cipőboltban se szolgáljanak ki!
– Elmeséljem, mire vagyok képes egy tyúktojással?
– Hálaistennek, nem kell horrorfilmre költenem, elvégre itt vagy
te! – Bárd karon ragadta a lányt, és kivonszolta a fürdőszobából. –
Nem akarom, hogy Montanának dolgozz! És Nazirnak se.
– Folyton azzal tömöd a fejem, mit nem akarsz. Nem érdekel, mit
nem akarsz! Hagyjál élni végre!
– Hát élet ez?!
– Éppen te kérdezed?! Te zombi!
Bárd mélyet sóhajtott.
– Kezdjük elölről. Higgadtan, hüllőszerűen. – Tekintete a lány
nyakára tévedt. Visszakockásodott a homloka. – Ki volt az?!
– Semmi közöd hozzá.
– Éppen ezért nyugodtan megmondhatod.
– És ha nem?
– Akkor lejárom az ismerőseidet. És akiben megtalálom a
cipősarkad nyomát, azt kalitkába csukom.
– Köszi, nagyon kedves tőled. Akkor talán végeztünk is. Ég
áldjon.
– Komolyan mondom, azt hittem, egy szavamba kerül, és észhez
térsz végre.
– Tényleg egy szavadba került volna.
– Melyik az a szó?
– Menj már az ótvarba! És ha megkérhetlek, ezentúl ne hozzám
járj ordítani, elvégre tele a város sportpályákkal.
Bárd tágra nyílt szemmel, kábultan nézett rá.
– Fejtsd meg nekem, miért nem tudunk szót érteni!? Fejtsd meg
te, mert én fel nem foghatom!
– Nem beszéled a nyelvemet. Nem úgy, mint Jaco. Ő rám nézett
párszor, úgy vásárolta a fehér ruhát. A szemével levette a
méreteimet!
– Neked ennyi elég is?! Ahányszor én már rád néztem a