Fable Jégtánc

arcára simította. Jade fogai összekoccantak hideg ujjainak
érintésétől.
– Úgy érzem magam, mint amputáció után – mondta a férfi. –
Mintha kivágták volna a szívemet.
– Volt?
– Ráadásul hanyagul végezték el a szervirtást. Nagyon fáj. Miért
nem vagy holt-mindennapi kis bige, aki fölött gyámkodhatnék?! Ha
nem szerethetek félelem nélkül, akkor nem merhetek szeretni.
– Gőzöd sincs, mit akarsz?
– De. Pontosan tudom, mit akarok, és gyűjtöm az erőt, hogy
megtehessem.
– Tilton mellé temetsz?
– Néha majd látni szeretnélek. Megbeszélhetnénk, hogy s mint
vagyunk.
– Aludd ki magad. Hátha mást gondolsz józanon.
– Józanon sokkal rosszabb.
– Köpj fel, és állj alá. Esküszöm, azt hittem, te vagy A FÉRFI.
Nem is érdekel, mit akarok én?!
– Látom én, hogy te mit akarsz – mondta a zsaru nehezen forgó
nyelvvel, már-már ráismerhetetlenül. – Killerkedni akarsz. Üsd,
vágd, nem apád!
– De. Ma speciel az apám volt. Ex-apámnál kísértettem.
– Ezért még neked is néminemű bűntudatot kellene érezned.
– Nyugodtan rám bízhatod, mikor mit érzek.
– Rád bízom – bólintott Bárd. Kezét visszavonta Jade arcáról. –
Nem leszek bűnrészes az életedben.
– Most éppen szakítunk? Nem árt, ha tudom.
– Szakítunk? Tépünk? Roncsolunk? Ha véget vetünk is ennek,
aligha ér véget. De majd kiheverjük.
Bárd eszméletvesztésesen elaludt. Leheletéből whisky-bűz áradt.
Jade elfordult tőle, feje alá tette a karját, és csakhamar utolérte
ájult álmában.
Reggel Bárd ágyba celebrálta a teát, vajas kalácsot. Ő nem
evett, fájlalta a fejét, szíve hűlt helyét. Alig látott duzzadt
szemhéjától. Várakozás közben alsóajkát harapdálta.