Fable Jégtánc

– A sikeres vizsgákra! – emelte poharát. – Máris a jövőjén töröm
a fejem. Nazir mellett nem maradhat.
– Ezt már unom.
– Bocsásson meg, nem szívesen adok igazat zsaru barátunknak,
és gyanítom, ő untatta ezzel a témával, de kitartok amellett, hogy
Nazir mellett kevés jóra számíthat. Arra is gondoltam, hogy Del
Maar figyelmébe ajánlom. Talán emlékszik, ő a biztonsági ügyek
legfőbb szakembere.
– A néhai légiós – bólintott Jade.
– Igen. Del Maar egy pörölycápa. Nem jönnének ki egymással.
Maga nem sokra becsülné őt, miként Nazirt sem túlzottan tiszteli,
ám az előbbi úr ezt nem is nyelné le magától.
– Talán ostyában beadhatnám neki.
– Del Maart csak háromszor szólíthatná madámnak: először,
utoljára és soha többé.
– Megszólítanám negyedszer is, a temetésén. Maga mindent tud
rólam?
– Mindenről tudnom kell. Ez az én élet- és vagyonbiztosításom.
Jade bekanalazta a minestrone levest. A tenger gyümölcsei már
nem érdekelték.
– Ne haragudjon, hogy sötét vizekre eveztem – kérte Montana. –
Ez mind csak mellébeszélés, mert képtelen vagyok szóba hozni azt,
ami valójában foglalkoztat.
– Segíthetek? – kérdezte Jade félrehajtott fejjel. – Vajon
feloldaná a gátlásait, ha elárulnám, mi az, ami engem foglalkoztat?
Időnként visszatér egy álmom, amelyben magával szemközt állok,
meztelen talpammal a cipőjén, és kibontom a nyakkendőjét,
leveszem a zakóját, megszabadítom az ingétől, és ekkor maga ott
áll előttem: nyakkendőben, ingben, zakóban. Rétegről rétegre
hántom le, akár a hagyma héját, és sosem találom a bőrét. Nincs
teste, csak öltönye van.
– Az én álmom kevésbé bizarr. Szeretnék végre arra ébredni,
hogy elzsibbadt a karom a feje alatt. Minden találkozásunk előtt azt
remélem, ezúttal talán már jelt ad nekem: elfeledte közös
barátunkat.
– Erre a jelre hiába vár, de talán figyeljen egy másikra.
– Mifélére?