Fable Jégtánc

A kapuból visszanézve még látta a túloldali járdán tovaloholó
pasast.
A sziréna vijjogásába figyelmeztető lövések robaja vegyült.
Nem várta meg a fejleményeket. Fehér ruháját terebélyesedő
bíbor folt éktelenítette. Ügyelve, hogy ne ejtsen vércseppet a
lépcsőre, a lakásba surrant, s egy percig is várt, mielőtt merészen a
tükörbe pillantott.
Azt látta, amitől rettegett.
Úgy festett, mint akinek csak az imént vágták át a torkát.
A bíborló metszési vonalat véraláfutások szegélyezték. A rútnál
is rondább seb mélyebbnek mutatta magát a valóságosnál.
Jade megállapította, hogy az ütőere ép, s mindjárt lassabban
vette a levegőt. A csaphoz hajolt, lenyelt néhány korty vizet,
leöblítette és átkötötte a nyakát.
Szórványos lövöldözést hallott az utcáról.
Nem lépett az ablakhoz, számolt a kósza golyókkal. Majd ama
álmatlan személy, aki a küzdelem láttán riasztotta a zsarukat,
helyette is megtekinti az űzőcske végkifejletét.
Lehúzta a cipőjét. Elképedt a véres fémsarkak láttán.
Sejtette, ki volt a sísapkás egyén, aki fojtóhurokkal lesett rá az
utcán. Nem lesz gond rábizonyítani; az illető legalább három
tőrdöfést visel a testén: a cipősarok nyomait.
Jade kibújt a pocsékká vérzett ruhából, és a zuhany alá állt.
Még akkor is ott állt, a gomolygó gőztől elvakítva, amikor Bárd
lerohanta.
A zsaru forgószélként rontott a fürdőszobába. Egyetlen
mozdulattal kirántotta a forró víz alól a lányt, és letépte nyakáról a
gézsálat.
– Ezt a trehányságot! Majd én befejezem! – üvöltötte
magánkívül.
– Láthatás van? – kérdezte Jade.
Kisiklott a markából, elzárta a vizet, maga köré tekerte a
fürdőlepedőt, és a gutaütöttségtől immár szoborszerűnek tetsző
pasasra nézett.
– Jó estét – mondta. – Mivel szolgálhatok?
– Soha jobbat – felelte Bárd, immár magához térő-félben. –
Tépek idefelé, mert nem alhatok, amíg nem tisztáztunk egyet s