Fable Jégtánc

– Veled istenien szórakozom.
– Söpörj kifelé a szobámból, ha nem akarod, hogy én dobjalak ki.
– Ne bolondozz. Bezártad az ajtót.
– Kettőre.
– De előbb meggyőződtél arról, hogy itt vagyok.
– Tudod bizonyítani?
– Nem, de ha akarod, elhitetem veled.
– Már nem halsz álmon?
– Egy kicsit még visszatarthatom.
Bárd fanyar nevetést hallatott.
– Mi bajod? – suttogta Jade.
– Még kérdezed?!
– Kérdezi a fene. Nem azért vártam rád álmatlanul, hogy
fecserésszek. Vigyázz, felkapcsolom a lámpát.
– Minek?!
– Ne izgulj, nem jönnek be a szúnyogok. Zárva az ablak.
Jade felkattintotta az olvasólámpát. Tenyerével elfedte a szemét.
Bárd széthajtogatta az ujjait.
A lány felpillantott, és elmosolyodott.
– Félek ám – mondta.
– Van is mitől.
– Hála az égnek – felelte Jade megkönnyebbülten. Felült, hátát a
párnának támasztotta, és végignézett a férfin. – Nehezet kérek
tőled, álompasas: nyugodtan veszítsd el a fejedet. Nincs mitől
tartanod. A hencser szemernyit sem nyikorog, makkegészséges
vagyok, momentán nem foganok, vágyom rád. Örülök, hogy látlak:
szép vagy. Persze, pasas ritkán hall ilyesmit. Hála a
neveltetésemnek, ami elmaradt, nem játszom klisé szerinti női
szerepet. Gyönyörködöm benned, s nem csupán titkon. Tudod-e,
hogy átváltozó-fenomén vagy? Amikor először találkoztunk,
aggastyánnak láttalak a huszon-rengeteg éveddel. Szépnek egy
percig se. Amikor mégis szépülni kezdtél a szememben, azt hittem,
megúszom, ha csökönyösen kancsalnak látlak. Azóta ott tartunk,
hogy bandzsalként is tetszenél, mi több: egyenesen megveszek a
kínai szemedtől. És tovább csapongok. Kedvelem a
páternoszterező kis csontot a nyakadon: szeretném finoman a
fogaim közé venni, mint macska a kölykét. A szádat azért bámulom