Fable Jégtánc

A tizenhárom éves Jade konokul vonszolta terheit, jóllehet
sejtelme sem volt arról, hová megy. Ment, cipekedett, átaraszolt a
városon, alkonyatra egy parkba érkezett, s úgy félt, hogy majdnem
belehalt. Mégis bevackolta magát egy bozótba, azt hitte, tuti
biztonságos helyre, a feje alá tette a kispárnát, bámulta a jeges
fényű csillagokat, és a frász törte ki az éjszaka neszeitől.
Nem tudhatta, hogy sünök zörögnek, szuszognak körülötte,
hiszen addig csak a tévében látott vadon élő állatokat. Fogalma
sem volt a szenderekről, e hatalmas éjszakai lepkékről, melyek
röptét lúdbőr-meresztő surrogás kíséri, melyek szálltukban nem
átallanak az ember hajához horzsolódni, s ilyképpen halálos
riadalmat okozni. Bagoly már vagy száz éve nem tévedt arrafelé,
ahol ő lakott; a parkban élt néhány, sírbéli hangúak.
A fáradt Jade szemernyit sem aludt, rettegés, lelkifurdalás
csipkedte.
Anyjáék keresik már. Talán el is siratták. Ezenközben
néhányszor összevitatkoztak azon, ki a hibás az eltűnése miatt.
Oda-vissza megvádolták egymást; a csatából anyja került ki
győztesen, mint mindig, pedig apja tudott hangosabban üvölteni.
Mostanra tehát eldőlt már, hogy apa tehet mindenről, mert
keményebben kellett volna fognia őt. Így hát apa derekasan
megfogadta, hogy ha megkerül – ha megkerül! –, eltiltja mindattól,
amitől véletlenül, szórakozottságból vagy merő jóindulatból ez idáig
még nem tiltotta el. Megfogadta, hogy megveri, minden eddigi
megverést felülmúlóan. Alighanem azt is eltökélték, hogy a jövőben
– csak Jade tudhatta, hiszen eldöntötte: nincs közös jövőjük – még
alaposabban beosztják az idejét, nehogy csupán egyetlen szabad
perce is maradjon, holmi önálló elképzelések, gondolatok,
magánvágyak dédelgetésére.
A kislány hánykolódott a bokrok alatt, néhányszor egészen
mozdulatlanná fagyott félelmében, ha lépteket, hangokat hallott.
Mégsem vágyott haza. Semmije sem volt otthon. Mások gyerekei
akár évtizedekig is őrizgetik az első mackót vagy babát, ő már nem
emlékezett arra, miféle játék is volt az első, csupán annak
melegségéről, puhaságáról maradt haloványan édes emléke.
Szőrmeállatai gyakorta cserélődtek, úgymond higiénés okokból,
aztán egyszerre csak nem is kapott több meleget és puhát, hiszen