Fable Jégtánc

fogaival.
– Fázol? – kérdezte Tilton. Szakszerű kérdés volt.
Jade kilökte a karját a takaró alól.
– Nézzétek: rángatózom. Elképzelhető, hogy fázom, de ha
mégsem, akkor momentán epilepsziás vagyok. A szemétláda
barátod jeges vizet eresztett rám. Teljesen eldugult a lefolyó a
milliónyi rozmártól, fókától.
– Kérsz egy korty hideg sört?
Jade utálkozva kattogott tovább.
A pasasok töprengve bámulták.
– Ha cérnát fűznék a szemfogába, felvarrhatná a nadrágom
szárát – mélázott a praktikus Tilton.
– Gomblyukazni is tudnék – ajánlkozott Jade.
– És még olló sem kell, amint végzett, elharapja a szálat – ámult
Bárd. – Szabadalmaztatni kéne. A Barbie-baba holt unalmas. Itt a
Singer-bige.
– De hol van Morgan? A forró teával? – nyafogta a lány. – Ha
még sokáig késik, kénytelen leszek magamra rántani valakit.
– A radiátorhoz mit szólnál?
– Túl hideg. Nincs néhány gyűrött göncötök? Kivasalhatnátok
rajtam. Úristen! Perverz vagyok? Folyton hajszárítók, teafőzők és
vasalók járnak a fejemben. Szeretkezni akarok velük!
– Hát bizony, nem természetes vágyak ezek – állapította meg
Tilton. – Férfira már régen nem is gondolsz?
– Ugyan! Mit nyújthatna holmi pasas egy gőzölős vasalóhoz
képest?!
Morgan cipőorral kopogtatott, majd könyékkel nyitott be. Az
asztalra tette a tálcát, csészébe töltötte a teát, és megízesítette –
saját ízlése szerint – mézzel és citrommal.
Jade méltányolta a gusztusát. Mohón kortyolta a forró italt;
csattogó fogai kicsorbították a csészét.
– Jól érzik magukat nálunk? – kérdezte Morgan.
– Olyan bódult vagyok, mint aki egész nap kokózott – felelte
Bárd.
– A klíma teszi. Így hat a városiakra. Kóvályognak, szédelegnek,
folyton aludnának, csakugyan, mintha benarkóztak volna. Mifelénk
oxigén is van a levegőben. Maguk már nem is tudják, mi az.