Fable Jégtánc

megszólal:
– Talán belenyugszom, ha többé nem látsz őrjítőnek. Legfeljebb
olyan szállodában töltjük a nászutunkat, ahol naponta tűzriadót
tartanak; meglátod, ha más nem, ez majd felizgat.
Jade mosolyogva bólintott, és közelebb simította arcát a férfi
vállához.
– Bódult jó – sóhajtotta. – Bizonyára erről magyarázott hosszan a
fosszília és Tilton is. Már értem őket a tükrön túli világgal. Úgy
hallucinálok, mintha élnék.
Élménye tovább tökéletesedett, de ezt már nem hitte el: amikor
Sachel ujjai megszorították a kezét, felpattant a párnáról.
A férfiarc fölé hajolt, és sírva fakadt, és felnevetett: Sachel nézte
őt, eleven, igazi pillantással.
A pasas visszatérését kísérő percek éppúgy kiestek
emlékezetéből, mint azok, amelyekben elvesztésével szembesült.
Úgy rémlett, ezúttal sírt, nevetett, imádkozott, és kiabált.
Biztosan kiabált, különben nem rohantak volna össze a nővérek.
Sachel tűnődve szemlélte a körülötte támadt felfordulást, ráncok
hullámzottak homlokán, amikor karját felemelve észrevette a
műanyag csövet, majd feje fölött a kéklő monitorokat.
– Úristen! – nyögte Jade, továbbra is őrjöngve örömében. –
Szeretnék tangózni veled!
– Máris – sóhajtotta Sachel.
A besereglő orvos félretolta Jade-et, és a fonendoszkóp hideg
karikájával körbejárta Bárd mellkasát, lassan halványuló köröket
hagyva sápadt bőrén. Biztosan zavarában tette, elvégre a
kardiográf továbbra is szorgalmasan rajzolászta a páciens
szívizmainak rebbenéseit.
Másnap Jade az intenzív-szobába nyitva kikapcsolt gépekkel és
frissre húzott ággyal találta szemközt magát.
A nővérek legyezték életre a lányt, azután végigkísérték a
folyosón, és belökték egy kórterembe, majd behúzták mögötte az
ajtót.
Sachel aludt, takarója környékén egyetlen cső sem indázott.
Jade leült mellé, fogta a kezét, nézte az arcát, és tudta: nem