Fable Jégtánc

– Ötvenkét éves vagyok – közölte később a férfi. – Egy bárban
szaxiztam végig az életemet. Megjelent egy lemezem, az egyik dal
rendesen befutott, máig világsláger maradt. A jogdíjaknak hála,
megengedhetem magamnak, hogy beteg legyek. Téged is
megengedhetlek magamnak.
Jade szétnézett a két hálófülkés, morzsányi lakásban.
Kiszellőztette az ágyneműt. Letörölte a port a régimódi bútorokról; s
noha erős volt a kísértés: Tiltonon otthagyta.
Azután elment a másik címre, ahol is, bűvöletére, kondícionáló
szalont talált, amely a nagyzoló DRILL BÁR nevet nyerte a
keresztségben.
Nem panaszkodhatott, drillezték rendesen. Önvédelemre
tanították, acéllá gyúratták izmait, a csillagokig növeszthette
állóképességét.
Tellettek-múlottak a hetek, hónapok.
Jade rögeszméje állandósult: meg kell találnia a három játszótéri
kölyköt. Rögeszmézhetett, semmi más dolga nem volt. Reggel
rendbe tette a lakást, néhány szót váltott az egyre kedvesebbnek
érzett Tiltonnal, majd elvonult a Drill Bárba, és késő délutánig
megszállottan edzett. Soha többé nem nyúlhat hozzá sem zsaru,
sem kisebb-nagyobb bengák.
Időnként idegen pasasok jelentek meg az edzéseken, és
tűnődve figyelték az éles gyakorlatokat, a valódi rúgásokat, az igazi
vért.
Egy napon az egyik rezzenetlen képű férfi megszólította Jade-et.
– Nincs kedved ahhoz, hogy zsarunak állj? – kérdezte.
Vén fickó volt, lehetett már vagy huszonnyolc-harminc éves.
Jade rávicsorította a legcsúnyább fintorát.
– Forduljon ki a bokám, ha megteszem – felelte.
A férfi vállat vont, és kislattyogott a teremből.
Néhány hét múlva újabb arc vált ki a fal mellé tett padon dekkoló
bámészkodók közül. Ez a fickó jobban érdekelte Jade-et, hiszen
húszas évei elején járt, nagyon szőke volt, nagyon kéklő szemű,
széltében-hosszában gazdagon izmolt.
– Szerintem felsőbb osztályba léphetnél – mondta, fogpiszkálót
szopogatva.
– He? – nézett rá Jade félrehajtott fejjel.