Fable Jégtánc

ezzel eldőlt a vita. Bárd megjegyezte, hogy látja már, csak sofőrnek
kellett, és hosszan, kétségbeesetten tanulmányozta a pünkösdi
rózsa-színű ágyneműhuzatot pazarító, édeskésre vett állatfigurákat.
– Aludtam már padlón és puszta földön, lápban piócák között... –
mélázott.
– Hát lövészárokban? – érdeklődött Jade pimaszul.
– De ebben nem alszom. Kihurcolkodom a nappaliba.
– És viszed magaddal a szobádból az ágyneműt – nevetett a
lány.
– Elhoztad a jósgömböt?
– Nem.
– Eszerint tőlem kell megtudnod, hogy hamarost kitekertetik a te
ékesívű nyakad.
Jade nem felelt. Visszavonult öltözködni. Néhány perc múlva
megjelent a tóparton, csizmáját korcsolyacipőre cserélte, és
nekivágott a jégnek.
Nem lódított, valóban nem tudott korcsolyázni. Ámde eltökélte,
hogy megtanul.
Egy óra múlva Morganné, majd Bárd és Tilton is ebédhez
szólította. Nem is válaszolt. Teljességgel lekötötte a problémája. Fel
nem foghatta, miért ismétlődik meg vele folyton ugyanaz: rálép a
jégre, előrecsúsztatja a lábát, előbb a balt, azután a jobbot, ám
ahelyett, hogy bármerre is haladna, hol angol, hol pedig francia
spárgában köt ki.
Két óra elteltével leszámolt a spárgákkal. Érdekesen bukdácsolt
a jégen. Nekilendült, megtett néhány apró, botorkáló lépést –
csaknem siklott –, és ekkor a feje az élre állt, elhúzta, lerántotta.
Mire vacsorázni hívták, ezt a nehézséget is leküzdötte. Igazából
siklott, szaladt a jégen, jóllehet bájtalanul, állandóan az egyensúlyát
féltve.
Nem vacsorázott, nem fázott, s bár besötétedett, a hó fehére
kékre derítette az égboltot, fényes csillagok függtek a fák fölött,
mintegy az ágaikon, és izzott a telihold. A ház mellett álló lucfenyőn
színes lámpafüzér ragyogott, a levegőt élesre fente a hideg, akár a
korcsolyavasat.
Jade futott, nyargalt, szárnyalt, siklott a jégen. Már ura volt
mozgásának: versenyt szaladt a hajába markoló, fütyülő széllel, és