Fable Jégtánc

fel tanulmányi kirándulásnak. Alain bezizzen az épületbe, és
megtáncoltatja a gazdát. Megvárod, míg végez, azután elváltok.
Ennyi.
– Minek? Küldj egyedül, vagy hadd menjek be vele. Így semmi
értelme, csak az időmet toszom el.
Nazir megpillantott egy fiktív hajszálat a lány vállán. Levette.
Pupillája parányivá szűkült, írisze zölden felparázslott. Mozdulata,
arca fenyegetést tükrözött.
– Baromi összeggel tartozol nekem a képzésért. Ha a fél várost
pépesre vered, még akkor is az adósom vagy. Azt csinálod, amit
mondok! És örök időkre vésd a fejedbe: utálom, ha visszapofázol.
– Nyugodtan utálhatod, ez mit sem változtat az én személyes
véleményemen, miszerint vákuum van a te nagy fejedben. Ne
próbálgass, próbálj ki!
– Még nem – szögezte le Nazir. – Elmész Alainnel, magadba
szívod, amit látsz, azután hazasöpörsz a kiságyadba. És ha még
egyszer előjössz a fejemmel, megzabáltatlak a halakkal.
Jade felsóhajtott.
– A kóbor ebet nem hatod meg a fenyegetőzéseddel. El se
hiszem, hogy tied ez a kóceráj, de az végképp nem férne az
elmémbe, ha más bízta volna rád, mert te egyszerűen kevés vagy
ehhez. Tudsz követni, Nazir madám? Már bocs a megszólításért,
de kijár neked a titulus, végre is szolgáltatóházat vezetsz: killerek
madámja vagy.
Nazir nagyot nyelt, ádámcsutkája kidudorodott, mintha a torkán
akadt volna a falat. Azután elmosolyodott, de olyképpen festett,
mint egy száját nyaldosó piranha a strandolók között.
– Mondd utánam: nem ugatok vissza.
– Nem ugatsz vissza – mondta Jade.
– Alázatos és engedelmes leszek.
– Alázatos és engedelmes leszel.
Nazir végképp feldühödött. Megragadta a lány vállát, és ujjai
hidegre fehérüléséig szorította.
– Na – nyögte kisvártatva. – Értesz már?
– Aha – felelte Jade. – Most én mutatok valamit. Nálad tanultam.
Két tánclépést tett, mire Nazir lement spárgába, a legkevésbé
sem szabad elhatározásából.