Fable Jégtánc

nem marad meg a patkány. A derék ocsmány rágcsáló nem bírja
azt a hangfrekvenciát. Ahol a gyöngytyúk dalol, a patkány batyuba
pakol, és tovasöpör.
– Nincs olyan szerencséje, pipikém – vicsorított Del Maar, és
kurtát biccentve odébbállt.
– Hűűű – fújt Jade. – Mostantól gyalog jártamban sem árthat, ha
visszapillantó tükröt használok.
Nem vette félvállról a fenyegetést. Próbálta ugyan, de nem ment.
Miután hajnaltájban hazasurrant – eltervelve: ágyba bújik, és a
Bárddal elköltendő vacsoráig fel sem kel – csakhamar azon kapta
magát, hogy osonó árnyakat lát, neszekre fülel, és stukkerét
szorongatja, már-már felforralva a markolatot. Józan esze hiába
sugdosta: Del Maar először is Nazirral végez, s csak azután kerít
sort őrá, szemernyit sem lett nyugodtabb.
Felhagyott zaklatott alvási kísérleteivel. Összekapta
legszükségesebb holmijait, és – az utca érintése nélkül –
átlátogatott Chris-Max házába. A nappali ablakát elfüggönyözve
elvackolt a kanapén. Félálomban eszébe villant, hogy barátja
érkezése aznapra várható. De hát csak nem ijednek meg
egymástól?!
Ami azt illeti: megijedtek.
Ám csak illó nyavalyatörés volt, szót se vesztegettek rá.
Jade felöltötte a Bárdtól kapott tojáshéjszínű selyemruhát,
Chris-Max elmesélte, milyen szobrokat készített, vicceket cseréltek,
majd megosztoztak ama aforizmán, melyet a férfi fogalmazott a
szerelemről, egy hátrahagyott női hölgytől ihletetten.
Ezután a lány elköszönt, hóna alá vette holmiját, és
megközelítette a Blazert. Tudta, hogy tette mélyen paranoid, mégis
átvizsgálta a kocsit és környékét, mielőtt útnak indult volna.
Vigasztalan gondolattal vigasztalkodott: Del Maar bizonyosan nem
bombával készülődik ellene; találkozásuk intimebb lesz: szorosan
testközeli.
Létrejött a légyott Bárddal, és átmenetileg megfeledkezett
félelmeiről.
A pasas kitett magáért: sötét öltönyben, hamvasra borotváltan,