Fable Jégtánc

csapódtak hozzá.
Egyszerre csak leszakadt a fémhorogról.
Felemelte a fejét szétzúzott csontjai romjain.
Sachel előmerészkedett a megtépázott sövény mögül.
Az olajos hordók orrfacsaró bűzzel égve olvadoztak, füstölgő
fémdarabok hevertek körös-körül.
Del Maar elernyedt.
Jade térdre tápászkodott; úgy hitte, képtelen lenne átvergődni az
úton.
Látta a valahai bérgyilkos fölé hajoló Bárdot, és a katasztrófa
fináléjára érkező, csikorogva fékező zsarukocsit.
A jobb oldali ajtón kipattanó fegyverest, kezében az automata
fegyvert.
Az ideges zsaru lőtt, kilőtte a tárat.
Társa rávetette magát a kormány mögül, és félrerántotta pisztolyt
szorongató kezét.
És Jade látta az összerándulva lehanyatló Sachelt.
Felkelt a térdeiről.
A földön fekvő Bárd nem mozdult.
Teste körül vérfolt hízott.
Jade nem tudott volna számot adni a következő percekről.
Hisztérikus, kétségbeesett üvöltést hallott. Alighanem a sajátját.
A zsarukocsit vezető pasas letérdelt Sachel mellett. Megérintette
a nyakát, megfogta a csuklóját, legalább haloványan verdeső
artériát keresve.
A másik zsaru, füstölgő pisztolyát elejtve, kábán keringett a
járgány ajtaja mellett, s mintha imát mormolt volna a
madzagspirálos mikrofonba.
Azután Jade ott ült az úton, ölében Sachel fejével, combjain a
férfi gyorsan langyosodó vérével. A kigombolt ing alatt, akár a nyíló
rózsák, bíbor sebek lángoltak.
Száz vagy ezer évvel később síró-rívó mentőkocsi érkezett.
Jade-et elvonszolták az útból, Bárdot tolókocsira emelték, és
eszeveszett sietséggel elrobogtak vele.
Valamikor felkelt a Nap, fátyolos fényeket folyatott a plafonig