Fable Jégtánc

Hazafelé menet Chris-Max feltett néhány egyszerű kérdést. A
lány nem tudott nem válaszolni.
Így aztán arra figyelt fel, hogy kölyökkoráról mesél, a
lelkét-elméjét rágó férges gyűlöletről. A családi zárt osztályról, a két
főápoltról.
Beszélt, beszélt, egyre halkabban, immár csodálkozva: kívülről
látja a múltat, akárha ablaküvegen át figyelné.
És egyszerre észrevette: nincs benne több indulat, hiszen
ironizál, önmagán is, mi több: főként önmagán.
Chris-Max jótékony figyelme, megjegyzései tovább vezették a
történetben. Kiáradt belőle Tilton, és miközben róla beszélt,
rádöbbent: napok óta nem kuporgott a fotel előtt; ha közlendője
támadt, Chris-Maxhez fordult.
Felismerése kézenfekvőnek tetszett, ki is mondta:
– Te vagy az ő reinkarnációja.
És a szőke fickó nem nevezte ezért hülyének.
Jade füstölgött.
Az akció tétje mindösszesen egy járgány volt. Egy autó.
Citrom társaságában indult a kocsiért.
– Szerinted kell ez nekünk? – firtatta. – Egy pléhtragacsért
vásároztatjuk a bőrünket.
– Nem úgy van az – ellenkezett Citrom. – A pléhtragacs egy
igen-igen spéci, egyedi igény szerint épített, páncélozott, golyóálló
ablakos, kurva drága, piszok előkelő, viharsebes Mercedes. És
ellopták. És a tulaj vissza akarja kapni. És még azt is megértem,
hogy a lopós pasasok fogait is akarja.
– Konkrétan?
– Ja. Nazir mondta, ha tehetem, vigyek neki egy marékkal.
– Fogat?!
– Vagy hajat, fejbőrrel együtt.
– Csak horrorizálsz.
– Nem én. A madám tisztára elszállt. Amíg a gipszben
gubbasztott, kigondolta, hogy ha már övé ez a tetves izomszalon,
miért is ne lehetne övé valamennyi, városszerte. Vagyunk mi olyan
jók, hogy leverjük a konkurenciát.