Fable Jégtánc

megkímélni az ezzel járó megrázkódtatástól. Gyerek vagy, s mint
olyan, kiszámíthatatlan.
– A ragyába, miről beszélsz!? Nem azt kértem, hogy vegyél
feleségül!
– Az álombigét feleségül veszi az ember. Azután
boldog-boldogtalanul élnek, míg meg nem halnak.
– Eszemben sincs férjhez menni. Úgyhogy emiatt ne aggódj.
– Ez az utolsó, ami aggaszt.
– Mi az első?
– Nem engedem, hogy tovább fontosodj.
– Máris fontos vagyok neked?
– Meglehetősen.
– Jó ég, minden klappol! Majd megveszünk egymásért! És erre ki
veti magát a boldogságunk útjába? Mindjárt sikítok! Hadd
kérdezzek még egyet: ha langy bizsergést éreznénk, akkor
szakítanál az aggályaiddal?
– Langy bizsergés esetén nem lennének aggályaim. Te nem az a
lány vagy nekem, aki langyul bizserget. Az a lány vagy, akivel túl
korán, vagy túl későn találkoztam.
– Rosszkor jöttem? Hogy a fene egye meg! De a ragyába,
mondd már meg: mégis mitévők legyünk!?
– Pokoli nehezen barátkoztunk össze, de végül bekövetkezett.
Maradjunk így.
Jade komisz nevetést hallatott, a hó lefojtotta a hangját, s a
dombok tompán suttogva visszhangozták.
– Maradjunk így?! Lehet álló farkat konzerválni?!
– A barátságról beszéltünk.
– Hé, hekus, neked fogalomzavaraid vannak. A barátság közel
olyan komoly, mint a szerelem. Ha az egyik nem megy, nem
működhet a másik sem.
– Eszerint nincs választásunk – sóhajtott Bárd.
Jade szembefordult vele. Megmarkolta a kabátja gallérját, s
lábujjhegyre ágaskodott a férfi arca előtt.
– Le fogsz lépni!? Ugye, te nyomban megpattansz az életemből,
ha nem lesz Tilton?! Elveszítelek mindkettőtöket!? Azt reméltem,
segíteni fogunk egymásnak, hogy túléljük a hiányát, abban bíztam,
nem kell teljesen vele halnunk...