Fable Jégtánc

Egy pillanatra elcsodálkozott, milyen tevékeny. Hát persze.
Hamarosan túlesik mindenen, karjába veheti az újszülöttet.
Visszatérnek a bérelt házba, maradnak karácsonyig, azután
hazaköltöznek a városba, és ő hamarosan újra munkához lát.
Sachel megjelent az ajtóban. Kezét nyújtotta a táskáért, s Jade
nem akart vele vitatkozni, ezért hagyta, hogy a kocsihoz vigye a
holmiját.
Kiment a konyhába, megivott egy pohár narancslevet, majd állva
kivárta, míg átsöpör rajta a következő fájdalom, azután a verandára
sietett.
Sachel becsukta a csomagtartót. Fejcsóválva nézte a lányt.
– A hátsó ülésen találsz dobozos narancslevet – mondta. Kis
töprengés után hozzátette: – A benzinkúttól telefonálhatsz
mentőért.
– Oké, ha sürgősre fordul, telefonálok – ígérte Jade.
– Egy szavadba kerül...
– Rendes vagy. Egyedül megyek.
– Este meglátogatlak – bólintott Sachel.
– Várni fogunk, Opal és én.
– Még mindig hiszed, hogy lány lesz?
– Lányra vágyom.
– Azért nem ártana, ha fiúnéven is gondolkodnál.
– Juszt sem.
Jade lábujjhegyre emelkedett, és megcsókolta a férfi arcát.
– Ümm – mondta Sachel. – Féltem, hogy kezet rázol velem, mint
egy nem túl közeli ismerőssel.
Átölelte a lányt.
Jade érezte a mellkasát szorító félelmet, de mindjárt el is
hessentette szorongását. Nem egy nőt ismert, akik túlélték a
szülést. Lehet, hogy neki is sikerül.
Átkarolta Sachel derekát. Ujjai a derékszíj alá dugott pisztolyhoz
értek. Visszahúzta a kezét.
Beült a kocsiba. Elfordította az indítókulcsot, és még egyszer
Sachelre nézett. Mosolyogni próbált, de sejtette, hogy lesír róla a
rémület.
– Szia, főnök – sóhajtotta. – Gondoljunk egymásra.
– Csak, ha kéred.