Fable Jégtánc

síkos gazdát.
A hodályon átvágva nagyon ügyelt, nehogy Alainre nézzen, ám
mégis a látóterébe nyomult a kép: a kifacsarodott tagokkal, görcsös
pózban heverő test, ruháján a mocsokfoltoknak rémlő
golyónyomok, s köröskörül tengernyi alvadó vér, akár egy dermedő
tűzzománc-folyam.
Amikor kilépett a nappaliból, lekattintotta a lámpát. Néhány
másodpercig várt, hogy újra látni kezdjen.
Besietett a legközelebbi nyitott ajtón; liliom-fehér törülközök
fogták közre, a sarokban akkora kád állt, mint az ő hálószobája.
Felpattant a nyitott ablakba, s kipréselte magát a szűk nyíláson.
A rózsabokorban landolt, letört egy virágot, és a testébe fogadott
néhány tövist.
A kapu előtt kocsiajtók csapódtak; a helikopter fényszórója a
terasz előtti térséget célozta.
Jade átküzdötte magát a hátsó kert növényzetén. Itt szelídebb
flórát talált, bókoló madárbirsek és nyíratlan loncok ölelték körül.
Felhúzódzkodott a kőkerítés tetejére, s átgurult a szomszéd kertbe.
Felfedeztetéstől nem kellett tartania, a háziak a kapu előtt tátották a
szájukat.
Csak a kutyájuk volt éber.
A behemót véreb hajmeresztő morgással cammogott elő a
lugasból.
Jade küzdőállásba szökkent.
A reflektorfény rájuk talált.
A rotweiler lehetett szerfelett kötelességtudó, ámde olyan kövér
volt, mint egy szalonna. Sonka combjai roskadoztak hízott hátsó
fele alatt.
– Hikomat! Menj a helyedre! – parancsolta a lány.
Az eb leült, felemelte egyik hátsó lábát, hogy zavarát
vakarózással palástolja, ám ez a tette tragikus
egyensúlyzavarokhoz vezetett.
A rotweiler felborult és elgurult a fűben, ettől viszont ismét
vérömleny szökkent az agyára. Morogva, fogát csattogtatva görgött
tova, egyre maga köré kapdosva, hátha elkaphatná a pimaszt, aki
ezt tette vele.
Jade nem lélegezhetett fel, hiszen ott állt a vakító fénykörben, és