Fable Jégtánc

fotelben, csak félig-meddig lazán, becsukódottságáról egymásba
font karjai árulkodtak. A lány sehová se jutott e megállapítással.
– Hány éves vagy? – kérdezte a zsaru.
– Tizenhat elmúltam, jócskán. De te már nagyon öreg vagy.
Bárd bólintott, mosoly futott át az arcán.
– Pár év, és harminc leszek. Ha addig meg nem ölsz.
– Te úgy beszélsz velem, mint egy bűnözővel?!
– Úgy találod?
– Nem is tudom, miért állok szóba veled.
– Talán azért, mert Tilton pisilni ment, és attól tartasz, hogy
elemelnék valamit, ha magamra hagynál.
– Kinyírlak, és az ajtóra szögezem a bőrödet.
Tilton lépett közéjük. Még mindig ragyogott a szeme. Látszott
rajta, hogy az ital a fejébe szállt. Visszaroskadt a karosszékébe, és
rájuk vigyorgott.
– Eszembe jutott valami; nehogy ledumáljatok!
– Dehogyis! – felelte Bárd. – Indítsd el.
– Ha lehet egy utolsó kívánságom... Lehet?
– Lehet – bólintott Jade.
– Jó. Holnap éjjel mutasd meg nekünk Nazir pincéjét.
– Nektek?! – nyögte a lány.
– Szeretném, ha Bárd is ott lenne. Ha netán Nazirék rajtakapnak,
és futni kell, ő a vállára dobhatna.
A zsaru nevetett.
Jade komoran méregette őket.
– Ha ez megnyugtat – kezdte Bárd –, jártam már ott, egyedül,
bárki tudta nélkül. Szó sincs összeesküvésről.
– Játszani akarok, mint egy kis hapek – ujjongott Tilton. –
Kipirosítalak benneteket a festéklövedékekkel!
A zsaru felsóhajtott.
– Még nem tudom, mikor érek ide holnap. Komoly munkát
kaptam. Hallottál a létrás emberről?
– Olvastam róla az újságban. Őt kell megcsípned? Férfimeló!
A pasasok nevettek.
Jade rájuk förmedt.
– Beavatnátok?!
– Persze – mondta Bárd. – Egy álmatlan, beteges fickó éjjelente