Fable Jégtánc

gyapjúkardigán, vajszínű selyemblúz; zsabó, bross, fuksz, minden
mennyiségben. Lentebb kifent élű, habszín gyapjúnadrág, a
borsosabbik árfekvésűből, kígyóbőr cipő fémsarokkal – és anyja
mindkét kezében számos reklámtáska, jobb áruházak emblémáival
díszesek.
Fénytelen haját frizura merevítette hullámossá, de szemében a
régi pokoltűz lobogott, amely nem érte be annyival, hogy őt
eméssze, médiumán keresztül elemésztett mindent, ami a közelébe
került. Ám a túl keskeny, folyton lefegve vibráló, elmésről valló
szájon újdonság: önelégült mosoly tanyázott.
Még mindig csupán egytized másodperc telt el találkozásuk óta,
s Jade eljutott a felismerésig: azért borult anyja fejére ez a hülye
vigyor, akár egy fényesre pucolt uborkás üveg, mert ő most
szemtanúja lett áruházba járós, puccos jómóduknak. Mindazonáltal
az áldott pszicho mama úgy festett a parádés ruhákban, mint egy
tízgyermekes, vészesen vérszegény mosónő, amikor
tündérjelmezben botorkál el az iskolabálba.
A következő pillanattöredék gyakorlatiasabb kérdéskört vetett fel:
el kell lógni a helyzetből, mihamarább. Ennek módjai azonban
szerfelett változatosak lehetnek: toroljon vagy ne toroljon? Szakítsa
ki magát, esetleg gyermeki szeretettel rúgja ki apuka alól a lábát,
netán kezdjen sikoltozni, hogy még le is pörkölje őket az utcanép
előtt?!
A találgatósdinak véget vetett az ezt követő pillanat.
Apja olyat tett, aminőt mindig is szeretett volna, bárhányszor
felszökkent benne a vágyakozás; be jó volna férfinak lenni!
Apja pisztolyt rántott. Bal kézzel a meglelt poronty grabancát
szorongatta, míg a jobbjában tartott stukkert a grabanc ráncaiba
rejtette az utcán járkálók szeme elöl.
– Most hazajössz velünk! Aztán majd meglátod!
Jade magához tért. Oké, a találkozás megrendítette. Volt mit
bámullani az áldott kretén szülőpáron. Felért egy állatkerti sétával.
Ám a stukkeresdi olyan ügyfordulatnak számított, amelynek
megoldása tiszta elmét kívánt. Nem hamarkodta el a feszültség
feloldását, hiszen még nem is fecserésztek.
– Papa! – mondta. – Na és mama! Milyen szépek vagytok!
Larry és Hildy Ullman akár elégedett is lehetett volna, ha nem