16.10.2018 Views

Fable Jégtánc

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

– Na ugye!? – sóhajtott Jade.

– Úgy esett, hogy egy cukorbeteg úriember a zsúfolt munkanapja

után hazafelé tartott a kocsijával, és még a volán mögött is tele volt

a feje mindenfélével, eszébe sem ötlött, hogy aznap alig evett.

Hirtelen rájött a szédülés, kézremegés, és más klasszikus tünetek,

de egy árva szőlőcukrot sem lelt a kesztyűtartóban. Gondolta,

valahogy csak kihúzza hazáig, ám egyre gyengébb, bizonytalanabb

lett, és ekkor a két zsaru lemeszelte őt. Az úriember még örvendett

is, hogy földlakókba botlott, talán szerezhet tőlük néhány szem

kockacukrot, amivel már kibírja, míg hazaér. Ám amikor cukrot kért,

bilincset kapott, hiába mutogatta orvosi papírját. Közölték vele, hogy

részeg és narkós, e véleményüktöl nem tágítottak. Addig fújatták

vele a szondát, míg csaknem elájult, utána, mivel már eléggé kék

volt, zöldre verték, gumibottal és ököllel. Aztán otthagyták

eszméletlenül a kocsija mellett. Szerencsére éppen arra járt egy

orvos, és fölé hajolván megérezte a jellegzetes aceton-szagot, mire

is íziben mentőt hívott. Emberünk két nap múlva mászott elő a

kómából, addigra már a két zsaru is invalidus volt, neked

köszönhetően. Az újságok nem tudnak betelni a csemegével. Az

egyik riporter kiderítette, hogy a két díszzsaru sűrűn élt ama

módszerrel, mellyel téged is felbőszítettek: beálltak az út közepére

vánszorogni, s ha ez nem tetszett valakinek, megbírságolták avagy

megverték az illetőt.

Ekkor már a Fordban ültek. Jade vezetett.

Tilton elterpeszkedett a hátsó ülésen, de annak így is csak

néhány négyzetcentiméterét töltötte be.

– Mi van a létrás pacákkal? – kérdezte, majd rövid töprengés

után hozzátette: – Legkedvesebb barátom, Bárd, egy pillanatig se

gondold, hogy bevettem a hantát, miszerint a te talentumoddal

kukkolókra kell vadászni, mégis érdekel a fabulád.

– Ó, a létrás pacák! – legyintett a zsaru. – Az az ügy csúf véget

ért. A mandró talált egy hangulatosnak tetsző hálószobaablakot,

mire is a párkányhoz támasztotta a lajtorját, fel is hágott reá, s

éppen belekezdett erotikus felhangú monológjába, midőn a fürtös

hajú, gömbölyű vállú Júlia kipattant az ágyból, rekordidő alatt

megtette a nyoszolya és az ablak közti távot, és nekifutásból

eltaszította a létrát a házfaltól. Sajna, a lendület őt is magával

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!