Fable Jégtánc

A zsaru öt ujjal hátratúrta a homlokába tódult tincseket. A lányra
nézett.
– Majdnem megerőszakoltalak – mondta.
– Én is téged.
Bárd kézháttal megtörölte a száját, a vérre bámult, majd vissza
Jade arcára – és a rongyért nyúlt.
– Ne! – A lány összetöppedt az ülésben.
Bárd megtorpant, keze irányt változtatott, a kesztyűtartóba kotort.
Papír zsebkendőket húzott elő.
– Mit művelsz? – kérdezte, szinte finoman törölgetve a lány
arcát. – Magaddal, másokkal, pláne velem?! Tudod, mit éreztem?!
Ölni akartalak! Arra készültem, hogy felnyársaljalak és
szétmarcangoljam a torkodat! Nem voltam ember! "Jézusom"?!
Ennyi?! Délután felhívtam Tiltont, ő mondta, hogy ma este aligha
tartasz velünk kocsmázni, mivel órák óta fested magad, és máris
úgy nézel ki, mint egy félbuzi. Aztán elriszáltál mellettem az utcán,
és csak az illatodról ismertem rád: ugyanazt a szappant, dezodort
használod, mint Tilton, s mióta nem dohányzom, olyan a
szaglásom, akár egy vizsláé. Utánad eredtem. Te feltörted a
babakocsit, én elcsentem az Audit, mert tudnom kellett, hová tépsz
ebben a maskarában. Amikor megálltál a furgon mellett,
továbbgurultam pár száz méternyit, eloltottam a lámpát és
visszafordultam. Láttam, miként illegeted, mutogatod, fogdostatod
magad, láttam, milyen hidegvérrel rúgod le a palikat. Tovább
követtelek. És most itt és így vagyunk. Szégyenkezem. Undorodom.
Mi volt abban a tetves furgonban?!
– Nem tudom. Az volt a melóm, hogy lecsapjam a furgon körül
lézengő palikat, és a kocsit a raktárhoz vigyem.
– Mi volt benne?! Láttam, amikor hátramentél a géppisztolyokkal,
és azt is, hogy valami visszafutamított.
– Semmi különös. Csak egy rakomány fegyver, gondolom. Meg
két néhai egyén, langyosodófélben. Azok a pasik végeztek velük,
feltehetően a fegyverek átvétele után, akiket utóbb "hidegvérrel"
lerúgtam. Sejtelmem sincs, mi történt.
– Nem tartod különösnek, hogy Nazir megbízásai mindig
másként sülnek el, mint kéne?!
Jade, kissé ostobán, maga elé suttogott.