Fable Jégtánc

mondanivalóra következtetni.
– Eltaláltalak? – rebegte Larry.
Szerfelett ostoba kérdés volt. Ha eltalálnak valakit, a
továbbiakban az illető roppant szerény magaviseletet tanúsít, s ez
éppenséggel nem jellemezte Hildy hozzáállását.
Larry hirtelen megelégelte asszonya szirénázását.
– Pofa be! – kérte keresetlenül, és visszatért az ebédlőbe.
Jade, túljutván a megrázkódtatásom, hogy a stukker csövében
hagyott egy golyót, s azt ő is bekaphatta volna, enyhén
felborzolódva várta az alkalmat a játszogatás folytatására.
Larry bicegve, magasra emelt talppal robogott előre. Tovább
bízott a villanykapcsolókban, de egyet sem bírt életre pofozni.
Kiért a konyhába.
Megállt a küszöbön, és meredten bámulta a kinyíló hűtőajtót.
A frigó sápatag világításában ijesztő figurát látott.
A mozdulatlan lény – nyilván szellemalak – teste kékezüstben
fluoreszkált.
Talán nem is test volt, hanem valóban az, aminek látszott:
hatalmas, felizzó pókháló.
A férfi állva maradt a küszöbön. Egy percig kapaszkodott az
ajtófába, de mert nem talált fogást rajta, velőtrázóan megcsikorduló
körmökkel, lassan a konyhakőre csúszott.
Lefeküdt, és úgy maradt.
Jade sarkon fordult. Kiment a garázsba, a vállára kanyarította
fekete köpenyét, és elhagyta a felbolydított házat.
A kerítés túloldalán megállt egy percre, lerántotta fejéről az
álarcot, és kifújta magát.
Már éppen tovább indult volna, amikor lármát hallott a garázsból.
Larry feléledhetett; úgy rémlett, mintha a Mercit gerjesztené.
Ám a kocsi csak nem gerjedt.
Kisvártatva borzalmas robbanással elsült a kipufogócső.
Jade futásnak eredt.
Csodálatosan hazatalált.
Azután csak állt a folyosón, homlokát a lakás ajtajához simítva,
viharosan könnyesedő szemmel.